Hanwag weekend a Bajor Elő-Alpokban

  Szerencsésnek tartom magam, hogy a munkám révén kiutazhattam Bajorországba és egy fantasztikus hétvégét tölthettem ott el a Hanwag (Fenix) jóvoltából. A történet két hete kezdődött, amikor is a főnökömtől megtudtam, hogy lehetőségem van kijutni a világ legjobb túrabakancs gyártójához, a Hanwag-hoz. Csütörtök reggeli indulás után, pesti átszállással az esti órákban érkeztünk Vierkirchen-be a gyártó főhadiszállására. A 900 kilométeres utazás kicsit megviselte a társaságot, de nem sok időnk volt pihenni, mert már vittek is minket egy étterembe, ahol fejedelmi vacsora és kortyolgatás közben ismerkedett egymással a csapat. Rajtunk magyarokon kívül Szlovákia és Csehország outdoor üzletei képviseltették magukat.

  Péntek reggeli előtti kocogásom alatt felderítettem Vierkirchen-t, ezt a piciny városkát, ami alig 30 kilométerre van Münchentől. A szállásunk pont az S-Bahn és egyben vasútállomás mellett volt, innen 30 perc alatt a helyi lakosok Bajorország fővárosának központjába tudnak utazni. A kis település infrastrukturális ellátottságát minden magyar város megirigyelné. Körülbelül egy órát futottam, ez idő alatt bejártam szinte minden utcát, láttam az iskolát, az óvodát, templomot és megtaláltam a Hanwag gyár épületét is. Reggeli után indultunk a már nagyon várt gyárlátogatásra. Legelőször Mr. Josef Wagner úr mesélte el a márka rövid történetét.

Hanwag főépület

Megpróbálom összefoglalni az elmondottakat. 1921-ben létesítette első cipőműhelyét Hans Wagner Vierkirchenben. Dupla varrású bőrtalppal készült az összes cipő, abban az időben ez nagyon nehéz fizikai munka volt, gépesítés csak a 40-es évek után kezdődött. A családban többeknek is cipész volt a szakmája, például: Lorenz Wagner (Lowa) és Adolf Wagner (Hochland). A mai elnevezést Han(s)Wag(ner) 1952-ben kapta a márka. Josef Wagner 1936-óta dolgozik a cégnél és igazából Ő tette azzá a céget ami. Az 50-es években a gyár ráállt a sícipők gyártására, majd az amerikai piacot is meghódította, később annyi megrendelésük volt az USA-ból, hogy a bajor piacot alig tudták kiszolgálni. A 80-as évektől, amikor megjelentek a műanyag síbakancsok és új piacot kellett keresniük, ekkor kezdték el gyártani a túrabakancsokat, abban az időben vált egyre népszerűbbé a hegyi túrázás. Később a siklóernyős cipők terén is úttörőszerepet vállalt fel a cég. Mindkét piacon a mai napig világelső a Hanwag. A mai napig gyártott legnépszerűbb modelljük a az Alaska GTX, 1996 óta szerepel a kínálatukban. 2004-ben egy családi tragédia után 82 évesen döntött Wagner úr és eladta céget. 10 pályázó volt, de a szigorú feltételeknek csak kevesen tudtak megfelelni. A svéd Fenix Outdoor AB vállalta, hogy megtartja a Hanwag nevet és a Vierkirchen-i központot, valamint a munkahelyeket. A megállapodás óta Josef Wagner folyamatosan felügyeli a gyártást, képviseli a márkát, mindezek mellett hatalmas Bayern szurkoló! A gyártásnál büszkén hirdeti a cég, hogy Made in Europe, Bajorországon kívül Horvátországban van még egy gyáregységük, valamint Magyarországon, Debrecenben varrnak még össze cipőfelsőrészeket.

Josef Wagner (középen)

2011-ben ünnepelte alapításának 90.-ik évfordulóját a Hanwag, ennek tiszteletére Németország legmagasabb pontja (Zugspitze) mellett a Jubileumsgrat-ra felrepítettek egy biwakházat a DAV (Német Alpin Szövetség) segítségével. Az előre összeszerelt piros-fehér menedékszállást egy helikopter helyezte el a gerinc egy szélvédett helyére.

  Ezután egy rövid ismertető keretében megismerkedhettünk a legújabb Hanwag lábbelikkel, majd a kezünkbe is vehettük a 2013-as újdonságokat. Nemsokára lesétáltunk a gyárba és megtekintettük, hogyan is készülnek a bakik. A raktárban kezdtük, ahol gurigában álltak a Gore-tex membránok és a különböző színű bőrök. A bőrök vastagsága minimum 2 mm és helyi, előre leszerződött bajor termelőktől kapják. A nagyon vastag bőröket és a Yakbőrt szerzik csak be külföldi országokból. A kísérőnk mesélte, hogy egy bakancs előállítása 100-150 részegységből áll típustól függően (Alaszka GTX például 130). Legelőször a felsőrészt varrják össze, majd következik a talp összeállítása, ezt követően a sarok merevítése a kaptafa behelyezésével. Végül a két rész összeillesztése, a gumírozás, ellenőrzés, impregnálás és a csomagolás következik. Minden egyes folyamatot megmutattak, benézhettünk a Gore-tex teszt szobába, ahol szúrópróba szerűen ellenőrzik a bakik vízállóságát. Az eladott cipők darabszámában jóval elmarad a két konkurens (Meindl,Lowa) márkától, de ezt mint megtudtam nem is bánják, mert nem szeretnék ha a mennyiség a minőség rovására menne. A szakmai dolgok lezárása után ebéd, majd irány a Bajor-Elő-Alpok.
  Az Isar folyó partján elterülő Lenggries városkáig autóztunk. A Brauneck felvonó negyed óra alatt 700 méterről 1550 méterig röpített minket. A 4 fős kabinok percenként indulnak 8:15-től délután 5 óráig, a retúrjegy 18 Euró volt. A végállomáson étterem és panoráma terasz fogadott. Pár perces sétával elérhető a Brauneck 1556 méteres csúcsa. Valamint pár órás kirándulással több gyönyörű helyet fedezhetünk fel, de rengetegen jönnek siklóernyővel a hátukon,  valamint a közelben sziklamászó iskola is várja az alpinistákat. Körülbelül 2 órás erőltetett túrát spóroltunk meg a kötélpálya segítségével. 20 perc kényelmes sétát követően pedig megérkeztünk a Stie-Alm turistaházhoz. Ami nem is csak turistaház, mivel télen-nyáron nyitva álló turistacentrum, sípályával, kis kápolnával, gazdasággal és mi egymással. Késő délután érkeztünk a szálláshelyünkre, ezért aznapra már szabad programot kaptunk. Bepakoltunk a szobánkba, majd volt még egy kis időnk a vacsora előtt kicsit felderítettem a környéket. Már ide fele jövet kiszúrtam a hütte előtt egy kis sziklát, aminek a tetején egy kereszt feszített. A kereszt alatt egy kőszáli kecske szobrát találtam.

A kőszáli kecskés csúcs

A nap már lenyugvófélben volt és csodaszép kilátás tárult elém a tőlem délre elnyúló Karwendel és Wetterstein csoportokra. Messze távolban feltűnt a Hohe-Tauern csoport is a Grossglocknerrel és egészen nyugatra pedig a Zugspitze. Vacsora, sörözés, majd alvás következett.
  Ébredés után svédasztalos reggeli fogadott minket, ezt követően 9 felé indult útnak a csapat. A Benediktenwand volt a mai cél, majd onnan egy másik útvonalon vissza a Stie-Almhoz. A háztól egy meredek kaptatón indultunk, aminek a teteje a sípálya felvonójának is a végállomása volt. Innen már kevés emelkedővel, a Latschenkopf oldalában értük el a Probstalmsattel csomópontot. Több lehetőség közül választhattunk, északra a Latschenkopf fél óra sétával érhető el. Délnyugatnak pedig két útvonalon érhető el a Benediktenwand, mi az Achselköpfe-n keresztülit választottuk, a másik út kikerüli és közvetlen a csúcsra megy. Másfél óra menetidő szerepelt a táblán, a csapat jobbára együtt mozgott, de az látszott, hogy nekünk ez tovább fog tartani.

Fenix csapat, szemben az Achselköpfe, mellette a Benediktenwand!

Több kisebb megálló után, a csapat megállás nélkül ment át az Achselköpfe csúcson. Kereszt nem jelölte, csak egy-két uzsonnázó bajor család gondolkoztatott el azon, hogy hol járhatunk. Egy gerincen mentünk fel s le, majd hamarosan a Rotöhrlsattel elágazóhoz érkeztünk, ahonnan le lehetett volna térni a Tutzinger-hüttéhez, vagy vissza Brauneck felé. Mi természetesen mentünk tovább a Benediktenwand irányába.

Achselköpfe

Egy rövid drótkötéllel biztosított szakasz leküzdése után hamarosan feltűnt a cél, csak közben még a gerincen le kellett menni egy keveset, hogy aztán újra fel tudjunk mászni a csoport legmagasabb pontjára az 1801 méter magas Benediktenwandra. Három és fél órája voltunk úton, de innen már csak pár perc volt a nap fénypontja.

Benediktenwand

Gyönyörű időben értünk fel, a tegnapi panoráma kiegészült Bajorországgal, halványan a München-ig el lehetett látni. A csúcs alatt egy kis menedékház található a tetején pedig egy hatalmas több méter magas kereszt alatt tudtunk megpihenni. Körülbelül fél órát töltöttünk fent, rengeteg turista társaságában, csúcscsoki, csúcsfotó és pihenés.

Tömeg a csúcson!

 Családok gyerekekkel, házi kedvencekkel jöttek-mentek. A déli oldala lankásabb a hegynek innen jönnek fel a turistautak, míg az északi fala egy több száz méteres letörés, melyen sok sziklamászó útvonal vezet a Benediktenwandra. Az északi fal alatt található a Tutzinger-hütte, ahová dél után pár perccel el is indultunk.

Tutzinger hütte

Nyugatról kerülve egy óra alatt leértünk a házhoz. Itt ebédeltünk, ki mit akart. Én egy Bergsteiger essen-t választottam, fogalmam sem volt mi ez, de a neve alapján ki próbáltam. Párolt savanyú káposzta és mellé kettő darab húsos-tésztagombóc, elég laktató energiabomba volt. De nagyon finom volt a császármorzsa és a helyi keverésű limonádés-búzasör is. A panoráma terasz tele emberekkel, sokukat már a csúcsról megismertük, remek szombat délutáni program. Ebéd után nekiindultunk, mert még várt ránk pár óra séta.

Bergsteiger Essen a Tutzinger Hüttében

A háztól a Benediktenwand oldalában egy lankás emelkedő végén egy kisebb mellékgerincre vezetett az út. Ezen a szakaszon kicsit talán felelőtlenül előre mentem, egy cseh srác jött velem egy darabig, de aztán ő bevárta a többieket. Amíg látó távolságban voltak haladtam tovább, de aztán felértem a Rotöhrlsattel nyeregbe, ahonnan már nem láttam őket, a Stie-Almhoz vezető utat tudtam, ezért gondoltam csak nem lesz olyan nagy baj, ha előre megyek. A következő ereszkedés, majd emelkedés már a Probstalm nyeregben ért véget. A másfél órásnak jelzett távot, egy óra alatt abszolváltam.

Latschenkopf és mellette a Vorderes Kirchstein!

Az ösvény a Via Alpina hosszútávúgyalogtúrának a része, több ága van ez a lila, ami az allgau-i Obertsdorftól a Júliai Alpok tetejéig azaz a Triglav-ig húzódik. A többiek még sehol sem voltak, ezért felszaladtam a Latscenkopf-ra. Előttem egy srác a törmeléklejtős, szűk törpefenyőkkel benőtt ösvényen a hátán vitte a kerékpárját, gondolom feltekert, vagy felvonózott és a csúcsról legurult. Ha már ott volt meg is kértem csináljon rólam egy csúcsfotót, rajta kivül még egy idősebb úriemberrel találkoztam, pedig az idő még mindig jó volt és a felvonó ide csak pár kilométer. A fél óra alatt oda-vissza megjártam a hegyet, majd még egy kicsit várnom kellett mire a többiek is megérkeztek.

Vorderes Kirchstein és a Brauneck!

Öt órakor már a hütte teraszán pihentünk és kortyolgattuk a jól megérdemelt weissbier-ünket.
  Másnap korán keltem, mert még hazaindulás előtt akartam egyet futni a közelben. Még este felhúztam a futós ruhámat, hogy reggel gyorsan ki tudjak osonni, úgy hogy a többieket nem ébresztem fel. Keletnek indultam a felvonóhoz, majd felmentem a Brauneck-re, ahol már többen várták, hogy feljöjjön a Nap. Pár fénykép után elindultam a fenti képen látható gerincen vezető csapáson a Vorderes Kirchstein-re. A mecseki futásaim után először kocogtam 1000 méter fölött, az egy órás edzés minden pillanatát élveztem. A terep jóval nehezebb mint egy középhegységi futáson, bár füvesnek látszik a képeken, de a rengeteg szikla és nem utolsó sorban a nagy szintkülönbségek miatt minden lépésre nagyon kellett figyelnem.

Hajnali terep!

Átugrottam még a már tegnap meglátogatott Latschenkopf-ra, majd leereszkedtem a Stie-Almhoz. Fürdés, pakolás és reggeli után elindultunk hazafelé. Előbb a felvonóhoz sétáltunk, onnan gyorsan lekabinoztunk a parkolóhoz. Vasárnap reggel tömegével jöttek fel az emberek babkocsival, siklóernyővel, idősek és fiatalok. Mi meg elbúcsúztunk a hegytől, meg a Fenixtől is, mert várt még ránk pár száz kilométer. Az út zökkenőmentes volt, este kilencre Pécsre is értünk. Az írás elérhető a www.onedoor.hu weboldal kalandok rovatában is.

Stie-Alm