A körtúránk itt folytatódott, sokszor gázoltunk át a patakon, ekkor felhúztuk szandáljainkat, a bakancsokat, pedig felkötöttük a hátizsákjainkra. De volt, hogy egy keresztbe fektetett fa törzsén egyensúlyozva jutottunk át a túlpartra. Sőt volt, ahol drótsodronyt feszítettek ki két fa közé, de itt inkább a vizet választottuk. A patakot követtük, de volt hogy eltűnt az és egy barlangot vájva magának a szurdok oldalában nem sokára újra felszínre került. Ahogy haladtunk tovább egyre tágasabb lett a völgyünk, majd mikor az Orbán Balázs barlanghoz értünk, oda már egy törmeléklejtőn kellet felkapaszkodnunk. Egy vaslétra segítségével jutottunk fel a barlang bejáratához, ami egy hatalmas felszakadás a sziklafal oldalában. A barlangnak több megnevezése ismert ezek például az Almási barlang vagy a Kőlik. A Csudálókő oldalában nyíló barlang teljes hossza 1527 méter, mellyel a Vargyas-szoros leghosszabb barlangjárata. Mi csak pár száz méterig merészkedtünk be az üregbe. A szurdok oldalát borító mészkőtáblák a sziklamászók valódi paradicsoma. Május elsejétől október végéig engedélyezett itt a
sziklamászás, 34 útvonal várja a sportolókat, köztük van amelyik 100-120 méter hosszúságot is eléri.
 |
| Átkelés a Vargyason |
Innen már csak egy rövid séta várt ránk az autónkhoz. A nap további részét pihenéssel töltöttük.
Reggel tovább álltunk, első megállónk a Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp közötti kemping és parkolónál volt. Az út mentén rengetegen áfonyát árultak, volt is ebből sok poén a buszban. Később a Mohos tőzeglápban sétálva mi is megtömtük a bendőnket áfonyával. Ahogy látták a rendszámunkat, mindenki magyarul próbálta ránk sózni a portékáit. A parkolóban pedig az eredeti erdélyi kürtöskalácsokat sütötték. A tó 946 méter magasan található, Románia egyetlen vulkanikus eredetű tava, valamint Kelet Európa legépebben megmaradt krátertava. Csak a esővízből táplálkozik, ezért olyan a vize mint a desztillált víz, ásványi anyagokat nem tartalmaz. A Szent Anna-tó és a Mohos tőzegláp a Csomád kettős kráterében alakult ki. Az északi oldalán a Nagy Csomád 1301 méterével a legmagasabb pontja a kráternek, a déli oldal jóval alacsonyabb. Egyes feltételezések szerint a tóra is hasonló sors vár mint a Mohos tőzeglápra. Az autónktól legelőször lesétáltunk a vízpartra, sokan fürödtek a vízben, kicsit hidegnek találtuk, na meg sűrű volt a program haladnunk kellett tovább.
 |
| Szent Anna-tó |
A tó partján egy kis kápolna is található, ide mi nem tértünk be, helyette inkább egy kis sétára indultunk a kráter peremére. Visszamentünk a parkolóhoz, majd onnan még 250 méter kellett leküzdenünk, hogy felérjünk a Nagy Csomád tetejére. A kráter peremén nem találtunk jó kilátóhelyet, a csúcs melletti kilátót is túlnőtték a fák. Ezután leereszkedtünk és a tőzegláp következett. Védett terület révén egy fapallóval kiépített ösvény vezetett be a láp közepén megmaradt apró kis víztükörhöz.
 |
| Mohos-tőzegláp kis tava |
Mivel csak mi voltunk a környéken gyorsan lejöttünk a pallókról és már a puha tőzegen sétálva kerültük meg a kis tavacskát. A kirándulás alatt még áfonyázni is tudtunk. Késő délután volt már mikor autóba ültünk és tovább utaztunk. Visszamentünk Sepsibükszádig, majd onnan Tusnádfürdő érintésével Csíkszentkirályig autóztunk az Olt folyását követve. Itt letértünk a Szentimrei Büdösfürdő irányába. Eddig jó minőségű utakon tudtunk haladni, ez viszont már nagyon rossz volt, néhol alig-alig fedte aszfalt. A büdösfürdői elágazás után 4-5 kilométerre fordultunk északnak és nemsokára leraktuk a tranzitot. Egy rövid sétát tettünk a Lucs-tőzeglápban. Nagy fenyveserdőben, ingoványos lápon sétálgatva hamarosan egy kóbor kutya csapódott hozzánk. El is neveztük Pitypalának, de ez jámbor jószág volt, ne úgy mint pár napja a
Csukásban. Kisebb-nagyobb tisztásokat találtunk, de itt már egybefüggő vízfelületet nem láttunk.
 |
| Pitypalával a Lucs-lápban |
Áfonyázgatás és a séta alatt ránk sötétedett, de még várt ránk pár kilométer utazás a Hagymás-hegység lába alatt fekvő Balánbányáig. A falu vége és az Olt forrása között valahol az itt még csak pár méter széles folyó partján vad kempingeztünk. Sötétben, szemerkélő esőben állítottuk fel sátrainkat, az eső reggelre sem hagyott alább, ezért már jó korán felébredtünk. Próbáltuk összeszedni sátrainkat, ki több, ki kevesebb sikerrel. Némelyik sátorban szinte állt a víz, de mindegyik csurom vizesen került a zsákjába, majd az autóba. Felvettük bakancsainkat, majd hátizsákjainkat és nekivágtunk a hegynek. A cél a Hagymás-hegység talán legszebb sziklaformációja az
Egyes-kő. A meredek kaptatókkal teletűzdelt turistaösvényre másfél óra színt időt írtak, nekünk ezt a szűnni nem akaró eső és a sár miatt ne sikerült tartani. Ha nehezen és elázva is, de felértünk a menedékházig, ahol egy kicsit behúzódtunk az eső elől.
 |
| Egyes-kő, előtérben a menedékházzal |
A házban egy négyfős győri csapattal futottunk össze, akik éppen akkor szedelődzködtek és indultak a Gyilkos-tó felé. Kis ügyességgel és bátorsággal a sziklák tetejére is fel lehet mászni, mi az időjárás miatt erre nem vállalkoztunk. De több
mászóútvonalat is kiépítettek itt a csíkszeredai sziklamászók. Sőt ha valaki ki szeretné próbálni a higline-ozást, azt is megteheti itt. Ez a slackline egy válfaja, 60 méter magasban kifeszítettek egy 13 méteres hevedert, ezen egyensúlyoznak a fiatalok. A ház körüli nagy tisztás egy kerítéssel van lezárva, ami védi a fent legelésző bárányokat a vadállatoktól. Az idő nem javult, ezért lemondtunk az Öcsém-tetőre tervezet további sétánkról, helyette visszatértünk Balánbányára. A városban feltöltöttük étel és ital készleteinket, majd életjelet adtam(telefonáltam) a hazaiaknak is. Az eső minduntalan esett, ezért beültünk autónkba és Gyergyószentmiklóson át továbbutaztunk a Gyilkos-tó partjára. Egyből a szállásunkhoz mentünk, ami a Kassay Vila volt. A tó déli végétől nem messze a főút mellett található a korábban szebb napokat megélő villánk. Sajnos a patinás épület nem minden szempontból felelt meg a kór színvonalának, de nekünk tökéletes volt, mert volt fedél a fejünk felett és meg tudtuk szárítani elázott sátrainkat, ruháinkat. Még sötétedés előtt megérkeztek győri barátaink, nem beszéltünk össze az Egyes-kőnél. Merő véletlen volt, hogy újból összetalálkoztunk. Az este további részét vacsorázással és sörözéssel összekötött beszélgetéssel töltöttük a szállásunk teraszán. Egy nagy teraszról nyílt az összes szóba, valamint a WC és a mosdó is.
 |
| A Gyilkos.tó és a felhő takarta Kis Cohárd |
A
Gyilkos-tó 1837 nyarán keletkezett, amikor is a Gyilkos-kő oldalában található agyagos törmelék a nagy esőzések hatására megcsúszott és elzárta öt patak útját. Egyes feltételezések szerint az 1838 januári földrengés utáni csuszamlások hozták létre. A tó területe és mélysége is folyamatosan csökken a feliszapolódás hatására. Állítólag ha nem lenne változás 2080-ra teljesen feltöltődne, emiatt a Vereskő-patakra és a Juh-patakra hordalékfogó gátakat építettek. Korábban Veres-tónak is nevezték, majd az 1860-as évek közepe óta Orbán Balázs nyomás lett Gyilkos-tó. A neveit a Veres-patak, majd az oldalában magasodó Gyilkos-kőről kapta. Valamint a monda szerint lecsúszó hegyoldal maga alá temetett egy egész nyájat, pásztorostól és kutyástól és hosszú ideig véres volt a tó vize. A Gyilkos-tó jellegzetessége a vízből kilógó fák, a vasoxidos, meszes víz konzerválta a fák csonkjait, ezért tudtak ilyen sokáig megmaradni.
 |
| Gyilkos-tó fái |
Reggel az eső még mindig esett, ezért csak egy rövid sétát tettünk a tó körül. Nagyobb túrára sajnos nem vállalkoztunk, pedig a Kis-Cohárd-ra jó lett volna felsétálni. Egy órás sárban tapicskolás után beültünk a kocsinkba és továbbautóztunk a
Békás-szoroshoz. A tektonikus eredetű szurdokvölgyet a Gyilkos-tóból eredő Békás-patak formálta a mai arcára. Az 5 kilométer hosszú szurdokon autóút vezet át, néhol 200-300 méter magas sziklafalak között. Többször meg-meg álltunk pár perces fotószünetekre, rövid sétákra. De a nagy mennyiségű víz miatt nem tudtunk hosszabb sétát tenni a szorosban.
 |
| A Békás-szorosban |
Nem maradt más hátra, fájó szívvel, de elhagytuk a Békás-szoros sziklafalait és keletnek egészen a Békási-víztározóig utaztunk. Itt egy pihenőben félreálltunk és a víztározó, na meg a mögötte lévő Csalhó látványában gyönyörködve megebédeltünk. Az idő kicsit jobbra fordult, de mi már robogtunk is Borszék és a Görgényi-havasok felé.
Hamarosan folytatom!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése