TranszMecsek, Bonyhádtól Pécsig a Mecseken át

  Idei első nagyobb projekt teljesítve! Valahogy januárban találtuk ki, hogy az idei hosszabb futások, túrák előtt kellene egy nagyot mennünk a Mecsekben. Kitaláltam, hogy keljünk át a Mecseken Bonyhádtól Pécsig. Nem kellett sokáig győzködnöm Gáborékat, hamar rábólintottak. Egyedül a megfelelő időpont megtalálása ment nehezen. Hol én betegedtem, le, hol az időjárás nem kedvezett, aztán végül pénteken megbeszéltük, hogy március első vasárnapján útra kelünk. Az időjárás és terepviszonyok nem voltak a legideálisabbak, de annyira elszántak voltunk, hogy nem érdekelt csak menjünk már. A héten teljesen elolvadt a hó és emellett még eső is esett bőven, ezért a sártól tartottunk a legjobban. két elcsuszással megúsztam a napot, a többiek alig lettek koszosak. Ami pozitívum, hogy csapadék nem volt, ami viszont negatívum, hogy nap sem! Számolgattuk, hogy vajon mennyi lesz hazafutni.

Bonyhádon

Közúton 41 kilométer buszpályaudvartól a buszpályaudvarig. Abban biztosak voltunk, hogy ennél több lesz! Ötven kilométer körülire gondoltunk végül z én mérésem alapján 54 km lett. Gábor okostelefonjának GPS-e kb. 53 km-t mért. 1400 méter szint nem tűnik soknak ezen a távon, de pont elég volt ahhoz, hogy kipurcanjak a végére. Hat órát terveztünk, de a sár és a nagyobb távolság miatt hét óra húsz perc alatt értünk Pécsre. Ilyen hosszút eddig még nem futottam, voltak hullámvölgyek rendesen! Negyvennél is volt egy szakasz, aminek sehogy sem akart vége lenni, ötvennél az utolsó nagy emelkedőnél majdnem begörcsölt a combom, aztán valahogy mindig túl lettem rajta és a lejtőket még a végén is jó tempóban tudtam futni. A felfelék ekkor már nem mentek. Van még hová fejlődni, erősödni!

Pécsen a Tettyén

  A hat harmincas távolsági busszal mentünk át először a Mecseken. Negyed nyolcra értünk Tolna megye negyedik legnépesebb városába Bonyhádba. Bonyhád a Mecsek északkeleti lábánál fekszik, földrajzi értelemben már nem része a hegységnek, Váralja és Mecseknádasd között húzódik a határ. Azért esett a választás a városra, mert ezer szállal kötődik a Mecsekhez és a régió központjának tekinthető. Negyed óra kellett míg összeálltak a feltételek és fél nyolckor nekivágtunk. Az út elején sokat dilemmáztunk, aztán maradt az eredeti verzió! Pont a turistajelző táblánál rakott ki a busz, így könnyen megtaláltuk a sárga jelzést, amin elhagyhattuk Bonyhádot. A hatos főúton átfutottunk, majd a Szőlőfeldolgozót és az Idősek otthonát elhagyva az iparvágány mellett vezetett a jelzés. Rövid idő után a sár elől felmentünk a sínekre. A talpfákon egyensúlyozva egészen a Hidas-bonyhádi vasútállomásig szaladtunk. Ott ki a kövesútra és a síneken átkelve beléptünk Baranya megyébe.

Baranyába érve

 A hatossal párhuzamosan a sárga jelzésen értünk be Hidasra, ott derékszögben elkanyarodott a jelzés és nekiindultunk a domboldalnak. A házakat elhagytuk és bementünk egy mélyútba. A nagy sárban kapaszkodtunk felfelé én mentem elől és folyamatosan csúszkáltam vissza. Szerencsére nem volt nagy a szint, gyorsan felértünk. Gábor még egy telefont is megejtett felfelé. A gerince felérve a piros keresztre áttértünk és délkelet felé tartva Mecseknádasd felé vettük az irányt. Itt már jobbak voltak a terepviszonyok, de természetesen egy pocsolya kikerülése közben belecsúsztam a vízbe!

Hidas feletti gerincen

Vadlesek, kisebb-nagyobb tisztások után értük el az Ófalu feletti szőlőbirtokokat. Eközben már a piros jelzést követtük. A turistajelzés bevitt a szőlősorok közé, majd a lenti képen hagytuk el a szőlészetet. Hatalmas villanykarók között futkároztunk, az egyiknek pont a lábai között kellett átfutnunk.

Piros jelzés mentén

Az Ófalura vezető műúton pár száz méter után elhagytuk a piros jelzést. Gábor ismerte a terepet, megbíztunk benne. Az első el csuszásom valahol itt egy tisztáson történt. A bal oldalam csupa sár is lett. Egy magaslatra érve feltűnt előttünk a Várhegy és mögötte, mellette Mecseknádasd.

Távolban Mecseknádasd

Egy darabig még láttuk a zarándokút jelzését, de az bevitt minket a dzsindzsásba. Ezért inkább letértünk róla és kis kerülővel értünk a Várhegy alá. A többiek egyenesen felmentek én még megnéztem a Török-kút nevű forrást. Majd innen már a piros jelzésen kocogtam fel a kilátóhoz.

Török-kút, Mecseknádasd mellett

A kilátónál rövid pihenőt tartottunk! Ittunk, ettünk és egy pillanatra fel is mentünk rá. A kilátóban is voltam már, illetve rengetegszer elmegyek itt autóval a hatoson, de még sosem vettem észre a szemközti oldal kálváriáját. Az is megérne egy sétát, de most nem volt a legalkalmasabb az idő erre.

Kilátó a Schlossbergen

A kilátótól körülbelül kétszáz méterre van a Várhegy másik nevezetessége a templomrom. Egy tanösvény vezet a két látnivaló között. A XIV. századi templomromot a hetvenes évek végén tárták fel. Az idei első saláta boglárkáimat is megláttam, majd siettem mert a többieknek már mehetnékük volt.

Templomrom a Schlossbergen

Aszfaltúton le a faluba, gyorsan át a hatoson, majd végig a faluban. Sosem mentem be Nádasdra, de ezek után biztosan bemegyek majd. Szép rendezett házak, utcák és terek. A kálvária után a Szent György templom is megérne egy misét! Legközelebb erre is sort kerítek!

Szent György templom, Mecseknádasd

A piros jelzés végig vezetett a hatossal párhuzamosan a faluban, majd Mecseknádasd nyugati végében a pincesor után rátértünk az óbányai útra. Az Aranypatkó panziónál épp etették a pónilovakat, Gábor le is ragadt itt. A Réka-völgyi elágazásnál értünk rá a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli kéktúrára. Innentől már nem kellett keresgélni a térképet, szinte végig a kéken mentünk hazáig.

Óbánya főutcája

Már szinte átfutottunk Óbányán mikor eszembe jutott, hogy nem is fotóztam. Gyors megálltam, hogy készítsek pár képet a falú főutcájáról. A kocsmába, a bélyegzőhelyre sem mentünk be. Azt már Óbánya előtt láttuk, hogy sok víz van a mederben. Először örültem neki, legalább szépek lesznek a vízesések, aztán okozott gondot is a patakon való átkeléseknél. Szerencsére nem borult bele senki, azt nem mondom, hogy száraz lábbal megúsztuk, mert akkor hazudnék.

Patakátkelés

Kora reggel értünk ide, de már szállingóztak a turisták, kirándulók. A minden évszakban gyönyörű völgyben nem tudtam megállni, hogy ne fényképezzek egyfolytában. Folyamatosan a többiektől leszakadva kullogtam, innen is köszönöm a türelmet, hogy megvártak.

Óbányai-völgy egyik mellékvölgye

A téli álmából ébredező természet még nem kelt fel igazán. a mohákon kívül csak pár hunyor zöldellt az erdő alján. A Pisztrángos tavaktól egészen Kisújbányáig rengeteg felvétel készült, de csak párat rakok ide fel, főleg a völgy vízeséseiről, de a fenti kép már mikor készült nagyon tetszett, ezért nem hagyhattam ki. Egy északi mellékvölgy időszakos vízfolyása, de leginkább a szálban álló erdőség, valamint a völgybe bedőlt fák látványa ragadott meg.

Csepegő szikla

Jó lett volna egy állvány, de csak babzsákot vittem magammal. Egy két felvétel készült róla, de most nem tehettem meg azt a többiekkel, hogy leállok hosszasan fényképezni. Persze így is sokat vártak rám. A Csepegő sziklánál és közvetlen utána a Ferde-vízesésnél elidőztem egy darabig. Kapkodhattam a lábam, hogy utolérjem őket.

Ferde-vízesés

Kisújbányán átrobogtunk. terveztük, hogy mállunk a Klumpás Tanyánál, de aztán kimaradt. Fénykép is csak kevés készült, a lenti furcsa mód nem a falu határában, hanem annak közepén találtam.

Kisújbánya

Kisújbányát elhagyva a behajtani tilos tábla előtti pihenőnél megálltunk. Én megettem az egyik szendvicsem, aztán uccu neki elraktam a fotógépet, nehogy megint meg-meg álljak. Az Óbányai-völgyben a nyakamban volt úgy futottam, hogy ne kelljen állandóan a hátizsákot levenni és előszedegetni abból. A Cigány-hegyi kilátót ha erre  járok nem hagyom ki, de most minden méter, minden perc számít, így nem mentünk fel.

Mecseki rengeteg

A kék jelzés egy darabig a kisújbányai úton megy, majd letér róla és levágva egy nagy kanyart, hogy aztán ismét visszamenjünk a vékony aszfaltcsíkra. Ennek a levágás az eleje olyan meredek, hogy a saras avarszőnyege csúszkálva lefelé nem éreztem túlságosan biztonságban magamat. Szerencsére megúsztam az aljában a nap első májvirágát is megtaláltuk. Egy kanyart mentünk csak a betonon, a védett terület tábla és a jelzés is mutatta, hogy megérkeztünk egyik kedvenc völgyembe a Hidasi-völgybe.

Kékben a kéken

Sok víz, sár, Szártalan kankalin és az első zsenge medvehagymák fogadtak a völgyben. Itt is nyakamba kerül a gép, a Csurgóig le voltam maradva utána csatlakoztam a többiekhez. Itt is hiányzott az idő és az állvány. Nem sikerült kézből igazán jó képeket csinálnom a mohás vízesésről. Nagyon tetszett még a meanderező folyó, látszott ahogy rombolja a partfalakat és ahogy lerakja a hordalékát. Geográfus szemmel igazi paradicsom a Hidasi-völgy.

Csurgó a hidasi-völgyben

Már közelítettünk a völgy végéhez amikor egyszer csak elfogyott az út. Normál időben a meder alján a köveken kell tovább menni, de most ott árvíz idején nem lehetett. Gábor nem fordult vissza, helyette inkább felmászott a meredek völgyoldalban, ennek egy jelenetét láthatjátok alább.

Gábor mászása

A Hidasi-völgyből kiérve az Egregy és Zobák közti műúton futottunk a kék jelzés bemegy az erdőbe, de jobbnak láttuk ha erre a rövid részre nem megyünk be a sárba. A buszmegállóban leültünk egy percre, ittam vizet, ettünk csokit.

Zobákpusztára érve

Csak pár korty innivalót hagytam a palackban, mert a térképre nézve láttam, hogy hamarosan a Vasas-forráshoz érünk. Itt megittam a maradékot és feltöltöttem a készleteimet.

Vasas-forrás

A szépen rendbe hozott Hotel Kövestető mellett gyorsan elhaladtunk, a nagy adóvevőtornyot megkerültük és szép lankás emelkedőn kocogtunk fel a Kövestető oldalába. Turistaút nem visz fel a tetejére, mi is csak megkerültük a hegyet, majd sűrű, fiatal bokroson át értük el a Bétaakna és a Petőfiakna közötti műutat.

Köves-tető

Régebben a jelzés csak keresztezte, de most egy darabig azon haladtunk. A lombkorona nélküli fák között balra tőlünk hatalmas külszíni fejtés éktelenedett. Méterenként magánterület tábla figyelmeztetett, nehogy a bánya közelébe keveredjünk. Az útról egy felduzzasztott kis tavacskához csúszkáltunk(tam) le.

Apró kis tavacska 

Újabb emelkedő, majd lejtő után keresztezte utunkat a zöld jelzés. Itt értük el a volt Hársas kulcsosház romjait. Szomorúan nézte Gábor a régi idők emlékeit. Sok kellemes emlék köti a helyhez, sajnos az elmúlt évtizedben teljesen széthordták a házat. Viszont pár méterre tőle egy új esőbeállót építettek, kéktúrás projekt eredményeként.

Volt Hársas-kulcsosház

Hatalmas, de ritkás erdőben szaladtunk tovább, majd talán egész utunk legnehezebb része következett. nem volt hosszú szakasz, de végig hatalmas sár volt. A turistaút menti erdőben kóvályogva próbáltunk átjutni rajta. A lenti képen látszik milyen utakon jártunk.

Dagonya az út mentén

Kiértünk egy nagy nyiladékhoz, villanyvezeték futott végig benne, majd pár száz méter után átvezetett a jelzés a vezetékek alatt és újabb nemrégiben átadott pihenőhelyre következett.

Új esőbeálló

Árpádtető előtt kiértünk egy erdészeti, de aszfaltozott útra. Jó darabig azon futottunk. Itt volt egy ki holtpontom, közel negyven kilométernél jártunk és minden lépés nehéznek tűnt már. Ha valaki azt mondja, hogy álljak meg és nem kell tovább mennem, akkor szó nélkül megtettem volna. De nem volt rá módom és lehetőségem. R. Gábor nagyon jól bírta, K. Gábor viszont a betonon nagyon belassult.Én kettőjük között kullogtam. Aztán pár kilométer után jobb lett, nem mondom hogy nem voltam fáradt de tudtam haladni.

Árpádtetőnél a Mókus tanösvényen

Árpádtetőnél rámentem a Mókus tanösvény fa pallóira. Addig-addig fotóztam míg azt vettem észre, hogy már mindketten az Mecsextrémpark parkolójában rám várnak. A 66-os úton olyan nagy volt a forgalom, hogy percekig nem tudtunk rajta átmenni. Jobbról is balról is csak jöttek az autók.

Medvehagymásban

A Hidasi-völgyben egy kevés medvehagyma már volt, de igazán nagy mennyiségben itt Árpádtető és a Tripammer-fa között volt. Ez a szakasz jó volt, kevés sár, kevés és nem vészes szint, szóval lehetett döngetni.

Tripammer-fa

Tripammer-fánál sárdagasztás, majd újabb hullámvölgy jött. Minden egyes ágba, szederindába beakadt a lábam. Nem éreztem olyan nagyon fáradtnak magam, de percekig csetlettem-botlottam. Olyan volt mintha nem tudnám elég magasra felemelni a lábam, láttam magam előtt az akadályt, de nem emeltem meg eléggé! Az első hóvirágot valahol itt láttam, de már nem volt kedvem lehajolni fényképezni. Gábor jót nevetett is rajta! A Fehér-kúti kulcsosháznál nem esőbeálló, hanem vadiúj padok és asztalok lettek kihelyezve. Ez is az Országos Kékkör Dél-dunántúli régiót érintő nyomvonalának és attrakcióinak multifunkciós fejlesztése révén valósult meg.

Fehér-kúti kulcsosház

A kulcsosház után még egy rövid részen a kéken futottunk, majd elbúcsúztunk tőle és a piros négyzeten közelítettük meg a Rábay-fa elágazóját. Innen már "egyenes" út vezetett Kantavárig. Újult erőre kaptam, bár a terepjárókkal teljesen szétjárt, saras út nem segítette az előrehaladást.

Rábay-fa

A Kantavári elágazásig tényleg úgy éreztem, hogy itt már nem lehet gond! Aztán jött az utolsó emelkedő, ami teljesen kikészített. Jobb combom a görcsölés határán volt, futás már nem ment, de a gyaloglás is alig. Mindannyian már arról beszéltünk, képzelegtünk hogy ha leérünk a Tettyére bemegyünk a boltba és veszünk egy kólát!

Kantavár körül

Az emelkedő közben megláttam a Tv-tornyot, már csak pár lépés volt és felértem a tetőre. Megálltam, megittam a maradék vizemet. Kis-rétig van egy rövid lejtő, azon még csúszkáltam egyet, de oda leérve már azt gondoltam otthon vagyok innen már nem érhet semmi.

Már látjuk a toronyt

A fényképezőgép a nyakamban volt a sípályát meg Dömörkapunál még szerettem volna fényképezni. Aztán a sípálya keresztezése közben elcsúsztam és másodjára csücsültem seggre. Most a jobb oldalam lett csupa sár és a popsim is.
- Minden rendben?- kérdezték a többiek.
- Persze-persze minden oké. - feleltem, közben felkeltem és futottunk tovább.
- Berakjam a fényképezőgépedet a hátizsákodba? - kérdezte Gábor.
- Még ne, mert a le akarom fotózni a sípályával a Tv-tornyot. - mondtam.
- De azt már elhagytuk! - Néztek rám kérdőn!
- Ja, akkor igen! - elraktuk a gépet, kicsit az is saras lett, aztán mentünk tovább. Csak később mesélték a többiek, hogy kicsit rájuk ijesztettem itt. Én akkor nem éreztem semmi különöset, de lehet a fáradtságtól vagy a kevés folyadéktól voltam kissé indiszponált! A Dömörkapunál már működött a kút, megmosakodtunk ittunk és már nyargaltunk is lefelé a Tettyére. A vége nagyon jó ment, hét óra húsz perc bruttó menetidő alatt értünk vissza Pécsre. Kézfogás, közös kép, majd irány a bolt! Szerencsére még nyitva volt vasárnap a bolt - két hét múlva már nem biztos, hogy vasárnap ki tud nyitni - megvettük a kólánkat. Koccintottunk, majd szétváltunk és mindenki hazakocogott! Akkor még nem így gondoltam, de mikor ezeket a sorokat írom már reménykedem benne, hogy hamarosan jön a folytatás!