Majomkosborvadászat

  A napokban már kerestem őket, de kevés volt az időm hozzá, most sem volt túl sok, de szerencsémre jókor voltam jó helyen. Meg is lettek az idei első majomkosborok, nem is kellett sokáig keresgélnem, mikor az első meg volt, utána már sorban jöttek a többiek. Csak a szememnek kellett ráállnia és azután már csak kapkodtam a fejem jobbra és balra. Nagyon viccesek, ahogy kibújnak a sapkájukból és a kezeik, lábaik össze vissza állnak, hol lefelé, hol az ég felé. Már majdnem hazaindultam amikor megpillantottam a lenti képeiken látható öt tornyot, szinte megbabonázva hasaltam le köréjük. Sajnos a távoli képek nem lettek igazán jók, de még majd próbálkozom és a hatodik majomkosbor is épp születőben van alattuk.
Majomkosbor (Orchis simia)
Keszekusza kezek és lábak
Ifjoncok
Majomkosborok közt
Fünfkirchen
Az ibolyás gérbics májusban virágzik, de fiatal hajtása már előbújt, hamarosan ő is fotózható lesz.
Ibolyás gérbics (Limodorum abortivum) hajtása

Megjegyzések

Booking.com