Hochkar túra

  Miután nagy nehezen megtaláltuk egymást a fiúkkal, elindultunk hazafelé! De útközben még meg szerettem volna állni a Wasserlochklamm vízeséseknél. Csak aztán rátaláltam, hogy a napokban új kilátót és függőhidat adtak át a Hochkar-on.

Egyből felcsigázta a fantáziámat, már csak a többieket kellett meggyőznöm. Ha kissé nehezen is, de sikerült! Göstling és Lassing település között felkanyarodtunk a Hochkar alpenstrasse-ra, majd szép lassan 580 méterről 1400 méterre autókáztunk. Lentről is meg lehetett volna mászni a csúcsot, de az most időben nem fért bele. Az alpesi út amúgy is ingyenes nem láttuk értelmét nem fel menni rajta. A parkolóban nagy tömeg fogadott, ami várható volt, de nem túlságosan örültünk neki. 
Hochkar parkoló
Több útvonalon akár klettersteig-en is mászható a Hochkar, az emberek nagy többsége mégis a kényelmesebb felvonót választotta. Megállás nélkül jöttek-mentek az ülőliftek! 
Indul a csapat!
Természetesen mi még egy utolsó sétára készültünk, ezért gyalogosan indultunk meghódítani a Hockar-t. A parkoló felett a házakat magunk mögött hagyva ez a tábla fogadott.
Útbaigazító tábla
Jobbra mehettünk volna kletterezni, de mi a kényelmesebb gyalogtúra útvonalat választottuk. 11 óra után pár perccel sikerült innen elindulnunk.
Hochkarbahn
Kissé demoralizáló volt, hogy felettünk suhannak el az ülőliftekben az emberek, de tudtuk, hogy előbb-utóbb mi is felérünk a csúcsra.
Fentről a Hochkar-i síközpont
Kényelmes, nem nehéz ösvényen kanyarogtunk a felvonó alatt, sokszor vissza tekintgettem a kiindulópontunkra.
Ösvény
De leginkább felfelé tekintgettem, hogy mikor érünk már végre fel.
Hochkar steig
Liftezők
Az ösvény egy éles kanyart vett jobbra, az út végén pedig egy kis kereszt látszott egy sziklakibukkanás tetején. Mikor odaértünk csak akkor láttuk, hogy két klettersteigező pihen itt.
Kis kereszt
Az ösvény azonban itt végett is ért, csak a ferráta pályáig tartott. Ezért visszafordultunk és gyorsan meg is lett a helyes útvonal.
"Heli-Kraft"-klettersteig egyik drótkötélpályája
Balra egy nagy torony tűnt fel, mint utólag kiderült e mellé építették a Hochkar 360 skytour kilátót!
Arra van a Hochkar360
Télen itt komoly sípályarendszer várja a téli sportok szerelmeseit.A sok felvonó és hütte mellett hatalmas zöld sípályák is jelezték ezt. A turistaút
Felvonó felső állomása alatt
40 perc kényelmes séta után értük el a felettünk közlekedő Hochkarbahn felső állomását. Innen két irányba lehet menni. Nyugatra az 1808 méter magas csúcsra, vagy keletre a fentebb már említett kilátóhoz, függőhídhoz.
Irány a Hochkar csúcsa
Mi előszór a csúcsra szavaztunk és mint utólag kiderült nagyon jó döntést hoztunk. Mert a kilátóhoz tekintve ekkor még nagy volt a tömeg, de mire odaértünk alig voltak rajtunk kívül.
Negyed óra és fent vagyunk!
Egy másik felvonót keresztezett az utunk. Ez csak két üléses volt és nem is közlekedett. Gondolom csak téli szezonban üzemel.
Síliftek
Pontban 12 órára sikerült feljutnunk a Hochkar-ra. Itt is voltak sokan, de engem nem annyira zavart a tömeg. Rezit jobban! :)
Hochkar, 1808m
Szép volt az idő, egészen a Gesause Nemzeti parkig elláttunk. Szerencsések a Grossglockner-t és a Dachstein-t láthatják innen. Csúcsfotó, csúcscsoki és már indultunk is vissza.
Visszatekintés
A képen látszik mennyien voltak, azért tömegnek nem nevezném, de az is igaz, hogy előző nap a Hochzinödl-ön csak mi voltunk!
Osztrák idill a Hochkar-on
Lefelé a srácok egy alternatív utat találtak a gerincen, én maradtam a már jól bevált ösvényen. Természetesen előbb visszaértem mint ők!
Lejtmenet
Délben leállt a felvonó és ekkor már kevesebb is volt a turista fent, gondolom az utolsó ülésekkel sokan még ebéd előtt lementek.
Hochkarbahn felső állomása
Az 1770 méter magasan található Geischlager haus teraszán nagy volt az élet. De én csak egy fotó erejéig álltam meg.
Hütte terasz
Jó idő volt, de senki sem napfürdőzött a kihelyezett nyugágyak valamelyikén.
Napozószékek!
12 óra 20 percre értem át az új kilátó előtti toronyhoz. A fiúk jócskán lemaradva mögöttem kullogtak.
Meteorológiai állomás
De én már nagyon be voltam sózva és nem vártam rájuk, hanem elindultam fel a lépcsősoron. A kilátót teljesen ingyenesen használhatja bárki.
Merre is?
A tájékoztató füzet szerint a függőhíd nyugati végéből Mostviertel figyelhető meg, a túlsó, keleti feléből pedig akár a Hochschwab-ig ellátni.
60 méteres függőhíd
A 60 méter hosszú fém függőhíd és a lábunk alatt 120 méteres szakadék tátong. Táriszonyosoknak nem ajánlott innen lenézni!
Függőhíd felett a kilátóterasz
A függőhíd fölé pedig egy vasszerkezetből gyártott 8,5 méteres kilátót emeltek. Természetesen ennek az alja is átlátszó! Csak, hogy nagyobb legyen a térélmény!
Hochkar360
A kilátóból északkeletre tekintve 14 kilométerre innen magasodik Felső-Ausztria domináns hegye a Dürrenstein. De jó időben keletre még a Schneeberg is megfigyelhető.
Hochkar kilátóban
Közben a többiek is utolértek, majd közös egy kedves hölgy még csoportképet is csinált rólunk!
Séta a semmi felett!
Hochkar kilátó
A kilátó mögött egy ösvényen, és egy kisebb függőhídon érhetünk vissza a kiindulási pontunkra. 1750 méteres magaslatról délre, délnyugatra az Eisenerzi Alpok és a Enns-völgyi Alpok hegyei, köztük a Hochtor is látható.
Hochschwab-blick
Aszfaltozott út vezet ide fel lentről, de csak a helyiek használhatják. Kiírás szerint fél óra séta innen a parkoló.Mi egy rövidebb, de nem feltétlenül szabályos úton indultunk le.
Indulunk lefelé!
Rövid szakaszon az aszfalton, majd az egyik sípályán nyílegyenesen sétáltunk le a parkolóhoz. Közben azért néha visszanéztem, lentről is lekaptam az új kilátót, függőhidat.
Alulnézetben a kilátó
A pálya alsó részein jó pár erdei ujjaskosbor virított a fűben. Ez a szép halvány rózsaszín színű tetszett a legjobban.
Erdei ujjaskosbor (Dactylorhiza fuchsii)
Lesíeltünk!
Fél óra helyett húsz perc alatt lent voltunk a kocsinknál. Ittunk, ettünk pár falatot aztán elindultunk hazafelé.
Visszaértünk a parkolóba
Fél kettőkor indutunk fentről a Hochkar-ról. Ybbs körül felmentünk az A1-es autópályára, majd onnan végig sztrádán pár talán egy megállóval értük el Kecskemétet. Itt elbúcsúztam Ákoséktól, a mihamarabbi viszontlátás reményében. Sajnos lehet csak jövő nyáron jön újra össze a csapat! Tervek már vannak, majd kiderül mi valósul meg belőle!

Megjegyzések

Booking.com