Rosslochklamm - Mürzer Oberland

  Reggel még a Raxon futottam, de napközben már indultunk környék játszótereinek felfedezésére. A Rosslochklamm-ot már otthonról kinéztem, gondoltam ez biztos tetszeni fog a gyerekeknek. De úgy indultunk el Kaiserbrunn-ból, hogy ha útközben látunk egy jó játszóteret akkor ott megállunk. Hirschwang előtt a Rax kötélpálya alsó állomása is célba volt véve, de mikor kedden délelőtt 10 órakor odaértünk és láttuk, hogy egy gombostűt nem lehet leejteni a parkolóban, annyian vannak. Akkor inkább megállás nélkül továbbhajtottunk. Két-három órával korábban voltam fent a platón, akkor még senki sem volt a Raxon, ekkor már más lehetett a helyzet. Még Reichenau előtt elfordultam Prein an der Rax felé. Edlach körül mutogattam jobbra felfelé a hegyre és magyaráztam a családnak, hogy reggel én bizony ott voltam fent a hegyen. Jól látszott a Jakobskogel innen lentről az útról.
Rax

Alsó-Ausztria és Stájerország határáig, Preiner Gscheid-ig folyamatosan emelkedtünk. Az Edelweisshütte hatalmas parkolója is zsúfolásig megtelt. Természetesen itt sem álltam meg. A Mürz folyó völgyéig ereszkedtünk, majd Kapellen-nél Neuberg felé kanyarodtunk. De már nem kellett sokáig autóznunk, hogy megpillantsuk első megállónkat. Urani vendégló mellett egy kis tavacska és játszótér volt ez. A legjobb természetesen a csúszó kötélpálya volt, egymás után indultak felváltva a gyerekek.
Csúszópálya Lechen mellett
Mikor indultunk tovább csak akkor vettem észre, hogy ez az út, ami felvezet a Schneealpe platóra. Két éve nyáron itt is kalandoztunk. Ha erre jártok a zergéről könnyű megismerni az elágazást!
Schneealpe-i fizetős út leágazása
Neuberg a.d. Mürz-ben a katedrális mellett egy pillanatra megálltunk, sikerült is egy nagyon jó szórólapra szert tennem, amiben a Mürzer Oberland Naturpark tanösvényei, túraútvonalai le voltak írva. Mint például ahová igyekeztünk a Rosslochklamm is. Mürzteg-től már ki van táblázva a szurdok, könnyű megtalálni. Még délelőtt megérkeztünk, rajtunk kívül csak egy-két autó pihent a fák közti parkolóban.
Mürz folyó
Információs brossúrák begyűjtése után átkeltünk a Mürz folyó, majd rövid séta után megérkeztünk a szurdok bejáratához.
Rosslochklamm áttekintő térkép
Nem igazi túraszerkóban jöttünk és egy kicsit meg is ijedtem, hogy vajon ha ilyen az eleje akkor szandálban, hogy fogják bírni a gyerekek. Másfél, két méter széles és vagy húsz méter magas szakadékon kellett átsétálnunk. Szerencsénkre a mederben nem volt víz. A tikkasztó meleg is alábbhagyott ahogy ideértünk, de egyáltalán nem volt hideg, hanem pont jó volt a harminc fok feletti hőmérséklet után.
Rosslochklamm bejárata
A rövid szűk szakasz után kitárul és ketté ágazik a völgy. Mi jobbra indultunk, ezt a részt akartuk bejárni. Ha valaki teljes kört megy, akkor is érdemes erre menni és a bal oldali ágon lehet akkor visszatérni ide. Ez a térképen sárgával jelöl rész, érdekesebbnek, izgalmasabbnak tűnt a gyerekek számára. Az első megállónál rögtön egy kirakó fogadott minket.
Bogaras kirakó
Amikor innen tovább sétáltunk én pár lépés után le is ragadtam, mint utólag kiderült egy általam eddig nem látott nőszőfű fajnál. mégpedig a pontuszi nőszőfűnél.
Pontuszi nőszőfű (Epipactis pontica)
Nagyon közel vannak egymáshoz a pontok, ezért egy.két perc séta után már ennél a fánál álltunk és sorban huzigáltuk ki az üvegburába rejtett állatkákat. Egyik legötletesebb helyszín volt.
Fában élő állatok
Eztán jöttek a labirintusok. Egy fémgolyót kellett terelgetni a fatábla mozgatásával. Kis szűlői segitséggel ezt is megoldottuk. Kettő is van belőle, ezért egyszerre két gyerkőc is tud játszani.
Labirintus
Ezután a gombákkal lehetett ismerkedni. Sajnos a német tudásom megkopott, de azért így is elboldogultunk a tábla előtt. Két zsineg volt, egyiket valamelyik gombára kellett helyezni, a másikat pedig valamilyen tulajdonságra. Ha jó volt a válasz zölden, ha rossz pirosan világított. Két fatuskóval még a kisebb gyerekekre is gondoltak az építők.
Gomba ismertető játék
A szagolgatós részen négy illatot lehetett érezni, sajnos már nem emlékszem mik voltak, de az egyik talán a levendula! Természetesen ezt is mind kipróbáltuk.
Illatok
A vége felé volt a legjobb játék, a célba dobás. Teniszlabdákkal kellett ledönteni a vadászt, a szarvast, a gombákat és ... A végén pedig egy mozdulattal felállíthatóak és újra mehet a próbálkozás. Az én feladatom a labdaszedés volt, sokszor egészen a patakmederig kellett utánunk szaladnom. A nyári szárazságban víz szerencsémre nem volt a mederben.
Célba dobás
Ezeken kívül is volt még egy-két pont, feladat, azokat fedezzétek fel ha erre jártok! Mi végül úgy döntöttünk, hogy nem megyünk teljes kört, hanem a vízimalmos rész után visszafordulunk. Amíg a gyerekek újra célba dobtak én rábukkantam egy vörösbarna nőszőfűre. Nagy volt az öröm, mert a Gesause nemzeti parkban csak bimbósat láttam korábban.
Vörösbarna nőszőfű (Epipactis atrorubens)
Egy-két széleslevelű is lencsevégre akadt, persze mikor fotóztam, akkor még bíztam benne, hogy valami új fajt találtam, de aztán a határozásnál kiderült, hogy széleslevelűek.
Széleslevelű nőszőfű (Epipactis helleborine)
Mielőtt kiértünk volna a szurdokból, a bal oldali ágba is besétáltunk, hogy megnézzük a függő kertet. Pár perc séta után már láthatóak voltak a színes virágok a fák lombkoronájának szintjében.
Függőágyak a völgyben
A másik meglepetésünk két függőágy volt, itt az erdő közepén kettő is ki volt rögzítve a fákra. Természetesen a gyerekek egyből belevetették magukat. Amíg én fotózgattam legalább ők tudtak pihenni. Meg is beszéltük, hogy ezeknek odahaza gyorsan lába kélne. :(
Függőkert
Függőkert alulról
Miután már kipihentük és kifényképeztük magunkat elindultunk vissza az autónkhoz. Kora délutáni órákban egyre több kiránduló család jött velünk szembe.
Kifelé a szurdokból
Az autóban megebédeltünk, majd elindultunk visszafelé, az első spielplatz feliratnál jobbra fordultunk Neuberg.ben és egy házak közti kis játszótéren találtuk magunkat.
Kis játszótér Neuberg-ben
Nem volt nagy a játszó, de szépen karbantartót kis hely volt. Északkeletre felettünk a Schneealpe sziklás platója magasodott. Jó lett volna oda is felnézni, de majd pár év múlva ha már nagyobbak lesznek a gyerekek majd visszajövünk.
Schneealpe a játszóról
A játszó után jöhetett a a fagyizás, egy közeli Spar-nál meg is álltunk emiatt. De én a fagylalt helyett inkább felugrottam a szemközti Kálvária hegyre. Nagyon jól látható innen a Neuberg-i katedrális és a Mürz folyó völgye.
Neuberg-i katedrális a Mürz folyó völgyében
Kálvária kereszt, Neuberg a.d. Mürz
Neuberg-ből a Mürz folyót követtük, majd Kapellen felé kanyarodtunk vissza. Délelőtt is erről jöttünk, de akkor csak elmentünk ezek a díszes, színes "fémfák" mellett. Most egy fotószünet erejéig megálltunk.
Kapellen
Altenberg an der Rax-ban is kinéztem egy tematikus tanösvényt, az Aquqzelle-t. Ez egy vizes élményelemekkel tarkított ösvény a Lohmgraben völgyben.
Altenberg a.d. Rax
Mielőtt megtaláltuk volna a kiinduló pontot természetesen meglett a település játszótere is. Amíg én parkolót kerestem addig a család felfedezte a jobbnál jobb játékelemeket. A legjobban az autógumikból kialakított körhinta tetszett nekik. Természetesen akkor ha én löktem őket! Felfelé-lefelé és körbe-körbe is mozgott egyszerre.
Szuper játszótér Altenberg-ben
A festői környezetben elterülő faluból a Rax és a Schneealpe is könnyen megközelíthető. Miután kellőképpen elfáradtak a gyerekek a téren már nem nagy lelkesedéssel indultunk neki a tanösvénynek.
Alpesi házikó
Az első pont aztán nagy meglepetéssel szolgált. Egy mosolygó céltáblát kellett locsolócsővel eltalálni. De hogy ne legyen ilyen egyszerű, a csőben csak akkor volt nyomás ha valakik pumpálták a kis vízi erőművet!
Játék az Aquazelle tanösvényen
Víz pedig akkor volt, ha a gát fel volt engedve! Az ötletes szerkezet hosszú percekig lefoglalta a fiatalságot és természetesen minket is.
Aquazelle
A következő állomásig viszont a tűző napon aszfalton sétálva már elment a kedvünk a bejárástól, ezért megnéztük mi következik, majd inkább szép komótosan visszasétáltunk a parkolóba és elindultunk Kaiserbrunn felé.
Muskátlis ház
Ez a kis muskátlis házikó nagyon megtetszett még a séta közben, valamint a parkolóban lekaptam a környék ismertető tábláját is.
Schneealm térkép
Altenberg-ben még egy bányászati kiállítás és tanösvény is várja az ide látogatókat. Egy következő túra keretében talán majd mi is bejárjuk. További hasznos infók a naturpark honlapján www.muerzeroberland.at.
Szabadtéri bányászati kiállítás, Altenberg a.d. Rax
Reggel még tele volt a parkoló Preiner Gscheid-nél, most késő délután már alig voltak, így megálltam, hogy lefotózzam az Edelweishüttét. A kedd szünnap ezért senki sem volt a menedékháznál.
Edelweisshütte, Preiner Gscheid
Innen már megállás nélkül autóztunk vissza a Höllentalba. Esti vacsoránkat csak a tömérdek méhecske zavarta. Nem tudom mi volt tavaly nyáron, de feltűnően sok volt belőlük. Nagyon-nagyon megnehezítették a mindennapjainkat. :(

Megjegyzések

Booking.com