Gyors kiruccanás a Kelet-Mecsekbe

  Vasárnap délután volt három szabad órám. Gyors kocsiba pattantam és kiutaztam Zobákpusztára.

Cigány-forrás

Négyre értem ki, gyors összeszedtem magam és már indultam is neki a Hármas-hegynek. Annyira kapkodtam, hogy a sapkámat az autóban hagytam, de azt is csak már mikor lefelé jöttem a hegyről akkor vettem észre. A kék négyzet jelzésen hagytam a hátam mögött a házakat, majd hamarosan a Gyopár kulcsosház mellett is elfutottam. Ekkor még a fotóstáskában lapult a gépem és ki sem vettem inkább siettem. Eléggé borús volt az idő féltem, hogy ha ismét beázna az már végzetes lenne. Volt is nálam egy nejlonzacsi, ha gond van akkor abba legalább be tudjam csomagolni. Innivalót és frissítést szokás szerint nem hoztam magammal és ahogy összeállt fejemben a leendő útvonalam csak egy-két forrás volt azon. Ezért nem csak fényképezni, hanem inni is megálltam a Cigány-forrásnál. A felázott talajon igencsak csúszkált a már eléggé viseletes cipőm. 3400 km után ez már nem csoda! De még mindig bírja és jó lenne ha a nyarat valahogy kihúznám vele.Szerintem tíz perc sem telt el és elértem a zöld kereszt jelzést, ami a Hármas.hegyre vezet.

Jellegzetes fa!

Átfutottam az aszfalt úton, majd szép óvatosan megindult fel a hegyre. A Mecsek hatszázasai közül a Hármas-hegyen voltam eddig a legkevesebbszer. Most voltam harmadjára. Legelőször egy Dombay-maratonon, szélben-fagyban, majd tavaly nyáron egy kövestetői túra közben. Meg-meg álltam fényképezgetni, de a felfelét is kocorásztam. Próbáltam nem megállni, belesétálni. Jöttek-mentek a felhők, de itt még szerencsém volt velük és nem kezdett el esni az égi áldás. A baloldali kép jobb szélén látható facsonkot mindig megcsodálom ha erre járok. Most sem volt ez másképp. Negyed órával indulásom után már ennek az irtásnak köszönhetően láttam Komló házait. Hamarosan felértem a hegyre vezető műúthoz. Havasi tisztesfüveket is láttam, de nem álltam le fotózgatni őket, gondoltam, majd máshol is lesznek. Sajnos utána már hiába kerestem, így nem tudom nektek bemutatni őket.

Távolban Komló

Innen a jelzés elindul lefelé, de balra egy jelzetlen csapáson fel lehet menni kikerülve az aszfaltot. Majd pár méterrel fentebb már a fák közül a csúcson található meteorológiai állomás tornya is látszott. Ennek megörültem,mert tudtam akkor már nem lehetek messze. A Dombay maratonon itt december végén átfagyva, teljesen ledermedve értünk fel Gáborral. Most az ellenkező "problémám" volt. Mindenemről folyt a víz. Körülbelül huszonöt perc alatt értem fel és akkor enyhén fogalmaztam, amikor azt mondtam, hogy mindenemről folyt a víz. A Futunkakékenes Crestyle pólóm egy merő izzadság volt, de fotóstáska sem úszta meg szárazon. Gondolom a fülledt, párás levegő is közrejátszott ebben. 

Hármas-hegyen

Nem tudom, hogy itt fent szabad-e fényképezni?! Kamerával megfigyelt terület, de tiltást nem láttam sehol. Egy autó állt a torony mellett és tárva-nyitva volt az ajtó. Nem kopogtam be, mert siettem, de egyszer szívesen felmennék a tetejére. innen egy nehezen járható, teljesítménytúrákon szalagozott ösvényszerűség megy le. Tavaly ott mentem le, de most nem volt hozzá kedvem, akkor nem volt sár, de olyan meredek, hogy még szárazon is nagyon csúszkáltam. Ezért inkább visszamentem pár száz métert és egy másik eddig még nem járt, ugyancsak jelzés nélküli csapást választottam. Kicsit még kikukucskáltam, majd megindultam jobb kéz felé. Az út eleje jól járható és követhető, aztán volt egy rész, ahol már nehezen láttam a csapásokat, majd ismét előkerült egy szélesebb dózerút formájában. 

Kilátás a Hármas-hegyről

Elég jól futható volt az a lefelé, még sima talpú cipőben is. Pap-réthez értem le a Borzas-tetőről. Majd innen már újra rámentem a térképre és a kék négyzeten folytattam utamat immár a Zengő felé. Azért előtte még jókora sárdagonyákat kellett kikerülnöm, mire sikerült kiérnem a Püspökszentlászlóra vezető útra. Az apró kis településen nemrég adták át a felújított kastélyt és arborétumot. Sajnos még nem voltam arra azóta és most sem terveztem, hogy beugrok a településre. 

Útviszonyok!

Egy kirándulóval, túrázóval sem találkoztam egész futás alatt. Az idő nem volt túl barátságos, de vasárnap révén furcsálltam, hogy ennyire kihalt a környék. Medvehagymák már erre is elvirágoztak, csak elsárgult leveleik emlékeztetnek arra, hogy nem is oly régen itt milyen hagymaillat lengte be az erdőt. Nyomokat ugyan nem láttam, de a bal oldali pocsolyában biztos szoktak dagonyázni a vaddisznók. Én inkább kihagytam volna ezt és szerencsémre megúsztam fürdés, pontosabban dagonya nélkül a futást. 

Felfelé a kék háromszögön

Hosszúhetény és Püspökszent-lászló közti út telis-tele volt apró kis pocsolyákkal, mondanám, hogy megült a kátyúkban a víz, de itt nincs aszfalt, csak az út egyenetlenségei miatt maradt meg a sok víz. De egész jól tudtam itt haladni, kerülgetni az apró kis tavacskákat. Gondolkoztam, hogy a jelzetlen ösvényen elmegyek Mária-kápolna felé, de emlékszem a tavalyi Mecsek50-en is nehezen találtuk meg az átjárót, most meg az ember magasságú gazban nem lett volna jó keresgélni az átjárót a patak felett. Körülbelül egy kilométer után balra fordultam a kék háromszög jelzés után.  Sűrű bokros részen egy bedőlt fát kikerültem, majd megérkeztem a hosszan emelkedő völgybe. Innen mentem fel a legtöbbször a Zengőre, mondhatni ez a klasszikus utam. Ez a része nem túl meredek, egészen végig a sárga háromszögig jól futható.

Piros madársisak (Cephalanthera rubra)

Szép lassan, egyenletesen kocogtam is felfelé, csak egy-két fotószünetet tartottam. Itt- ott bedőlt fák nehezítették az előrejutásomat, volt hogy csak egész nagy kerülővel tudtam egy hatalmas az ösvényre kifeküdt óriás tölgy mellett elhaladni. Az ösvény eleje még jó széles, aztán a végén már a sok belógó növényzet, főleg csalán miatt összeszűkül. Sikerült is jól eláznom, bár már előtte is csurom víz volt mindenem. A Hármas-hegyhez képest itt még jobban tocsogtam az izzadtságban. Szerintem csavarni lehetett volna a vizet a ruházatomból. Mikor kicsit megeredt, akkor egyből bezacskóztam és a táskába tettem az FZ38-asomat. Felértem a Hosszúhetény felől jövő sárga háromszögig, majd balra fordultam és a két jelzés közösen vezetett tovább fel a megye és a Mecsek legmagasabb pontjára a Zengőre. Útközben meg lettek a futós kirándulás első orchideái is. Mégpedig jó néhány piros madársisak akadt lencsevégre. Szép, magas egészséges példányok voltak. Május elején itt bánáti bazsarózsákat szoktam fotózni, az most kimaradt, de nagyon örültem a madársisakoknak is. 

Ködös erdő a Zengő alatt

Ahogy fentebb értem egyre több erdei holdviola díszítette az erdő alját. Fújt a szél ezért sajna nem sikerült jó képet készítenem róla. De a jobb oldali képen azok a fehér virágok lennének a holdviolák. Báránylesnél a kereszttől kitekintetem Püspökszentlászló felé, de a nem túl jó látási viszonyok miatt nem volt az igazi a panoráma. A csúcs alatt meg összefüggő köd fogadott. Jól nézett ki az erdő! Szeretem az ilyet. Majd mire a Zengővár romjaihoz értem kitisztult az ég. A kilátóba tilos és életveszélyes felmenni, ennek ellenére nagyon sokan felmennek. Többek között én is alkalomadtán. Most viszont siettem és inkább kihagytam. Gondoltam úgysem látok sokkal többet fentről! Azt csiripelik a verebek

Indulás le a Zengőről

hogy talán ez a kilátó is megszépül, vagy legalábbis használható lesz. Sokfelé vannak ilyen jellegű beruházások az országban remélem ez sem marad ki a jóból. Nem sokkal lentebb a Réka-völgy oldalában a Szép Ilonka kilátó állítólag újra látogatható! Sajnos oda most nem tudtam elfutni. Csináltam még egy #napizengő képet az instagram-ra, majd pár perc után már indultam is le a hegyről. 682 méteres magasságával a Zengő uralja a környéket. Lefelé a sárga sávot választottam. Ez az ösvény a legmeredekebb a csúcsra vezető három turistaút közül. Féltem is, hogy majd nagyon csúszkálni 

A sárga sávon lefelé

fogok rajta. A fényképezőgép a kezemben volt, de nem álltam le fotózgatni. Illetve csak egyszer, akkor pedig ahogy megállítottam magam azzal a lendülettel megcsúszott a lábam, de bal kezem letételével sikerült korrigálnom és nem estem el csak a kezem lett saras. Nem toltam túlságosan lefelé, vitt a lendület! Épp ellenkezőleg csak arra kellett figyelnem, hogy nehogy túlságosan elengedjem magam, mert akkor nagyon begyorsultam volna. Pár éve egyszer itt télen felfelé mentem, nem volt egyszerű a jeges ösvényen, ahhoz képest most istenes volt a pálya.

Zengő-kő melletti esőbeálló

Mikor a sárga sáv leért a meredek részről és balra fordul Püspökszentlászló felé, akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve nem mentem el a falu felé, hanem inkább egyenesen tovább nyargaltam a Zengő-kőhöz. Az emlékkő melletti tisztáson egy esőbeálló is van a Pécsváradra vezető út szélén. Viszont csak pár kép miatt álltam itt le, aztán a műúton mentem tovább. Egyenesen a kék négyzeten Réka-kunyhóhoz lehetne menni, de most inkább elindultam visszafelé Zobáknak. A Mecsek turistája 2016 projektem mostanában háttérbe szorult, ezért is örültem, hogy ki tudtam ide a Kelet-Mecsekbe jönni. Három helyszín volt tervben. De itt már láttam, hogy csak kettő lesz meg belőle.

Diós-kút

Hármas-hegyet, Somos-kutat és a Takanyó-völgyet akartam felkeresni, de sajnos a Somosi-kútra már nem maradt időm. Cigány-hegyhez akartam felfutni és onnan le a forráshoz, de az már nem fért volna bele az időmbe. Fentebb írtam, hogy nem találkoztam egy turistával sem, de most jut eszembe, hogy ez nem igaz, mert itt Pusztabánya felé a kövesúton egy három fős családdal találkoztam. Elhaladtam mellettük, majd az apuka megkérdezte, hogy ez az út hová vezet! Jól felkészültek voltak. Végül kiderült, hogy Püspökszent- lászlóról az erdőn át keveredtek ide fel. Mondtam neki, hogy egy kanyar után balra a sárga sáv jelzést követve tudnak visszatérni a faluba. Egész kis gyerekkel azt gondolom felelőtlenség így elindulni még ha "csak a Mecsek" is!

Zöld sávon

Én az ellenkező irányba fordultam, de ugyancsak a sárga sávot követtem egy darabig. Megálltam a Diós-kútnál oltani a szomjamat. Rövid meredek, saras rész következett, itt inkább sétáltam, majd utána már jól futható szakasz várt rám. Hamarosan a Hárs-tető oldalában elértem a zöld sáv jelzést. Innen a tábla tanulsága szerint 2 kilométer Pusztabánya. Én is arra fordultam és futottam az erdei tisztás felé. Sok volt a sár, de nagyon jól tudtam haladni itt. Pillantok alatt elértem a Betyár-tanyát. Itt kicsit letértem az útról a házig. A mecseki zöld túra egyik pecsételő állomása, a bélyegző, illetve matrica ház tornácának oldalán található.

Betyár-tanya

Rövidtávú terveim között szerepel a túra teljesítése, remélem hamarosan erről is beszámolhatók nektek. Belenéztem a dobozkába és a matricák mellett egy papírlapra írt üzenet, valamint ötszáz forint volt benne. Visszaraktam, majd becsuktam a ládát. Ide a blogra nem is írtam, de múltkor a gyerekkel felmentünk a Mecsekoldalba grillezni, játszani. Ez a terület is azok közé tartozik ahová szívesen eljönnék piknikezni a családdal.  Padok, tűzrakóhely és nagy füves terület, ahol lehet futkározni. 

Pusztabánya

Ismét a műúton találtam magam, de innen már csak pár száz méter 

Pusztabánya. Ez a másik olyan hely ami idilli egy családi, baráti sütkérezésre. Azt sajnos nem tudom, hogy személyautóval fel lehet-e ideáig jönni Zobákpusztáról? Mert ha behajtási engedély kell hozzá, akkor azért macerás. Azt beszerezni vagy felcuccolni lentről! Mindig megállok és lefotózom ezt a kis emlékkövet, meg a látványos fenyősort, valamint lemegyek az üveghutához. Emberekkel itt sem találkoztam, de autók voltak fent a kis házikók előtt. Újabb két orchideafajt találtam itt. Az egyik már sajnos szinte teljesen elvirágzott. Május elején kellett volna jönnöm, nem is reménykedtem benne, hogy még látni fogom. Ez pedig a tojásdad békakonty. A hosszú szárán apró kis elvirágzott, de még felismerhető virágok csücsültek. A másik pedig ha jól határoztam, akkor kislevelű nőszőfű. Elég nehéz ezeket jól beazonosítani. De a levél és a virágzat formája, valamint a nyílási idő  a segítségemre volt. Képeket lentebb látjátok. 

Üveghuta, Pusztabánya

Tojásdad békekonty (Listera ovata)

Kislevelű nőszőfű (Epipactis microphylla)

Elhagyom Pusztabányát

Miután jól kigyönyörködtem magam, elindultam tovább. Sajna a fényviszonyok nem voltak az igaziak, így a képek sem a legjobbak. De legalább működik a fényképezőgép! A kék háromszög- ön folytattam utamat Zobákpuszta felé, Jó darabig aszfalton, majd onnan jobbra letérve újra erdőben találtam magam. A Takanyó-háton már több teljesítménytúrán futottam, de a völgyben eddig csak egyszer voltam. Jó pár évvel ezelőtt egy kelet-mecseki futásom során. Emlékeztem rá, hogy szép, meg, hogy néhol nehezen járható, illetve akkor még vaddisznókkal is összefutottam. 

Takanyó felé

Az útról letérve egy szép vadregényes erdőben haladtam, Kidőlt fákon megtelepedett élénk zöld mohaszőnyeg csak fokozta a látványt. 200-300 méter után elértem a kék háromszög és sárga kereszt találkozását. A háromszög a gerincen, kereszt pedig a völgyben haladva ér le a magyaregregyi műútra. Balra tartva a sárga kereszten futva közelítettem meg a Takanyó-völgyet. Az ösvény két oldalán jól nézett ki az erdő, a zöld fűben itt-ott szúrós csodabogyó bokrok emelkedtek ki. Sár is alig volt igazán könnyedén és nem mellesleg gyorsan tudtam haladni. 

Irány a Takanyó-völgy

Aztán rövid időn belül megváltozott a táj képe. Leértem a V alakú völgybe. Pontosabban annak oldalában. Pár méterrel a völgytalp felett kanyargott az ösvény, több kisebb-nagyobb mellékág, vízmosás szabdalta a medret. A patakmederben pedig épphogy csak csordogált egy kevés víz. Viszont kidőlt fából nem volt hiány. A népszerűbb, sokkal ismertebb szomszédos Hídasi-völggyel együtt ez a völgy is része a Kelet-Mecsek tájvédelmi körzetnek. Ennek köszönhetően a fakitermelés és a faelhordás szabályozott keretek között lehetséges csak. Talán ennek is köszönhető a völgy vadregényes, nehezen járható volta. 

Már a völgyben

Takanyó-völgy

Szép lassan ereszkedtem lefelé, sok fotószünetet tartottam közben, a futó tempó nem igaz volt itt, mert minden második lépés után megálltam és újra meg újra bekapcsoltam a gépemet. A beázás óta zárlatos lehet a fényképezőgép és sokkal gyorsabban meríti az aksikat mint előtte. Itt már a harmadik akkumulátor kellett belehelyeznem, pedig csak két és fél órája voltam úton. Nem sokára egy sárga kör jelzésre lettem figyelmes. Pár lépéssel lentebb aztán megpillantottam a Takanyó-forrást. Nem volt túlságosan bővizű, épp csak csordogált belőle az életet adó víz. 

Takanyó-forrás

Nem ittam belőle, csak pár fotót készítettem és utána próbáltam visszakapaszkodni a völgyoldalba. Nem volt egyszerű! De utána volt egy rész ahol egy fadarabot és gyökereket kellett segítségül hívnom, hogy ne csússzak le a völgybe a felázott, saras ösvényről. Itt a forrás után valamivel több volt a víz a mederben, egy-két kisebb zubogó, vízesés is látható itt. Na nem túl nagyok, de talán azoknak nevezhetőek. Le kellett volna térni az útról, hogy lefotózzam őket, de a csúszkálás és a nem megfelelő fények inkább eltántorítottak ettől.

A völgy aljában

Kiszélesedő völgytalp

Itt csatlakozott be délről a Völgységi-patak és érezhetően több víz volt a völgyben. Az ösvény pedig a völgy oldalából levezetett a kiszélesedő völgytalpba. A patakok itt lerakták a hordalékukat és feltöltődött a terület. Most jelenleg sok vékonyabb ággal, fadarabbal volt tele a turistaút mindkét fele. Szerencsére az ösvény jól követhető volt, mind a jelzések a fákon, mind pedig a vonalvezetése a völgyben. Súrú erdőből egy vadászleses tisztásra értem ki. Emlékszem anno lentről jöttem és itt bóklásztam egy kicsit, mert nem láttam merre folytatódik a jelzést. 

Üde tisztás a Takanyó-völgyben

Most nem volt ilyen gondom, az ellenkező oldalról és már rutinosan csak futottam lefelé a térdig, néhol derékig érő dzsindzsában. Az ösvény látható volt, de nem volt elég széles ahhoz, hogy ne lógjanak be és ne áztassanak szerteszét az említett növények. Egyik tisztás követte a másikat, majd hamarosan meghallottam a műúton közlekedő autók hangját, akkor már tudtam, hogy nagyon közel vagyok Zobákpusztához. Még mielőtt azonban odaértem volna még egy jó nagy ugrással átszökdeltem az időközben méteres szélességűre duzzadó patakon. 

A kör bezárult! Visszaértem Zobákpusztára

Csak most itthon vettem észre, hogy a jelzés itt egyenesen át megy az úton és rácsatlakozik a dél-dunántúli kéktúrára, majd azzal együtt vezet a lakott településre. Ehelyett én az út bal oldalán, szembe a forgalommal kocorásztam be Komló külvárosába. Két óra negyvennégy perc volt a teljes idő.  ebből két óra és tizennégy perc volt amit mozgással töltöttem. A többi fotózással telt! Az autó mellett gyors átöltöztem, közben egy helyi arc megkérdezte, hogy nincs-e kedvem bevinni Komlóra, de mondtam neki, hogy sajnos Pécs felé megyek. Hét óra után pár perccel már Pécsen voltam. 

  Jó volt újra a Kelet-Mecsekben futni, már nem is emlékszem, hogy mikor voltam utoljára(Mecseki Mátrix). De remélem a következő alkalomig nem kell ilyen sokat várni.