Csepegő-árok felfedezése

  Az idei évre már csak a Mecsek turistája túramozgalom befejezését szerettem volna. Nagyon sokáig húztam, halasztottam az utolsó hely felkeresését végül december 30-án hajnalban útra keltem, hogy felkeressem a vékényi Csepegő-árkot.

Csepegő-árok egyik lefagyott vízesése

  Két éve nyáron egyszer már voltam erre, de akkor délről a Vörösfenyő kulcsosháztól próbálkoztam és annyira elkavartam, hogy végül feladtam és visszafordultam. Most biztosra mentem és jó előre utána olvastam, kérdezősködtem, hogy és mint érdemes menni a völgybe. Ezek után már csak azt kellett kitalálnom, hogy férne bele az időmbe, hogy még munka előtt, de világosban óda érjek és aztán haza. 

Először egy hosszabb futást terveztem, de aztán arra jutottam, hogy egy órával napkelte előtt indulok a Máré csárdától és egy kisebb körrel cserkészem be a Csepegő-árkot. Hat harminc körül parkoltam le a kemping pakolójában, nagyon hideg volt, az autó -7 Celsius fokot mutatott. Mikor kiszálltam az autóból még akkor sem volt tiszta, hogy terepen menjek Kárászig és aztán onnan Vékénybe vagy inkább a kényelmesebb aszfalton, 

Szászvár felett már világosodik

Végül aztán mikor ahhoz a ponthoz értem, ahol a sárga négyzeten le kellett volna térnem a műútról, akkor az aszfalt mellett döntöttem. Azzal érveltem magamban, hogy ha a sötét erdőben eltévedek akkor az egész Csepegő-árok ugorhat. Így inkább a biztosra mentem. Kapkodtam a lábam, hogy ne fázzak, a településeken minden kutya megugatott, csak reméltem, hogy mindenhol jól bezárták a kapukat és a kerítések sem lyukasak, illetve elég magasak. 

Átutazóbán már jártam erre, de az is már nagyon régen volt. Előbb Magyaregregy, majd Kárász és végül Vékény következett. Szászvár, Máza és Váralja jöttek volna de ódáig már nem futottam. Vékénynél egy gyártelep mellett vezet a zöld kereszt jelzés, hamar megtaláltam és el is indultam rajta. A fenti linkben olvasott kutyák még mindig itt voltak, szerencsére mire észrevett a láncos akkor már odébb voltam, de azért megijedtem mikor elindult utánam, de szerencsére a lánc erős volt és megtartotta. Egy másik hangosabban csaholó kutya pedig egy ketrecből figyelt. Ezután több száz méteren keresztül drótkerítés és patakmeder mellett futottam. Még szerencse, hogy hideg volt, így nem volt sár és a növények sem lógtak túlságosan be a single trail ösvényre.

Csöpögő-forrás

Hamarosan a végéhez értem a kerítésnek és élesen jobbra kanyarodva megindultam az erdő felé. Mikor odaértem balra tartott a turistaút, két vadászles után, pedig befordultam a célegyenesbe a Csepegő-árok felé. 

Olvastam, hogy érdemes letérni a turistaútról, mert a látványosabb részek lent a patakmederben vannak. Azt nem tudtam, hogy mikortól ezért már a legelején bementem a nehezen járható részre, csak később vettem észre, hogy a jelzés is erre kanyarodott, azaz itt még elég lett volna azon haladnom. De az csak keresztezte a völgyet és felment annak keleti oldalába. 

Az első nagyobb vízesés

Hamarosan megérkeztem a csöpögő.forráshoz és mellette a fenti lefagyott vízeséshez. Ebben bíztam, hogy a mínuszok megteszik a hatásukat és a vízesések ilyenek lesznek az árokban. Tudtam, hogy a völgy nehezen járható, de a befagyott patak és a kevés növényzet miatt egyáltalán nem okozott problémát. 

Útviszonyok

Egy darabig még a völgyben haladtam, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a meredek oldalfalán felmásztam a turistaútra. Valószínűleg ennek köszönhetően hagytam ki a megszentelt sziklát. Ezt kissé bánom, de legalább lesz miért visszamenni. Különben is annyira megtetszett a hely, hogy tavasszal bő víz idején biztosan visszafogok menni.

A második nagyobb vízesés

A völgy keleti oldalában futottam a zöld kereszt jelzésen, majd kisvártatva a lábam alatt a fenti vízesést vettem észre. Először gondolkodtam, hogy lemenjek-e, de aztán megtaláltam a turisták által már kijárt lejáratot, így természetesen oda siettem a jégcsapokkal tarkított zubogóhoz. Ez volt a leglátványosabb része a Csepeg-ároknak! Fentebb a legelső kép is itt készült.

A harmadik nagyobb vízesés

A völgy egyre szelídebb lett innen, a meredek oldalfalak is elmaradoztak, Ennek kissé ellent mond a fenti képen látható utolsó vízesés. Ha ez a völgy egy turisták által népszerűbb környéken lenne, akkor mindenki a csodájára járna, így viszont kiesik az emberek látóköréből, pedig érdemes felkeresni, mert nem fogunk benne csalódni. Hamarosan megérkeztem arra a részre, ahol két éve elvesztettem a jelzéseket, így most már azt is tudom, hogy onnan hogyan kell megközelíteni a völgyet. 

Vörösfenyő kulcsosház

A Vörösfenyő kulcsosházig végig emelkedett innen, nem vészesen, de pont annyira, hogy futni még tudtam, csak nem gyorsan. :) A fényképezőgép aksiját is megviselte a hideg, körülbelül 70-80 kép után lemerült. Ekkor beraktam a táskába, majd mire felértem melegedett annyit, hogy újra betudtam kapcsolni. 

Turista emlékhely

Talán ha 10 képet lőttem a ház körül és újra megadta magát, nem baj gondoltam magamban, mert úgyis sietnem kell vissza a Vár-völgybe. A zöld keresztet választottam a sok lehetőség közül. A Nyomákói-kútig szépen lejtett, de utána nem kívánt emelkedő következett. Az Akai-tető előtt áttértem a sárga keresztre, itt ismét szenvedtem kicsit felfelé. majd innen már jól futhatóan folyamatosan ereszkedve értem le a Máré.vár felé vezető műútra, majd az autómhoz. 

Két óra alatt fordultam meg, szerettem volna még a Hídasi-völgyben megnézni a Csurgót, de sajnos le kellett róla tegyek, mert időmbe már nem fért bele. Így fájó szívvel, de hazafelé vettem az irányt. 

Ha tetszik amit olvastál kövess a Facebook-on is!