Erdélyi kalandozások 2.1 - A Déli Kárpátok

Ezt a bejegyzés már egy éve elkészült, de sikeresen kitöröltem, most megpróbálkozom újraírni. 2003 nyarán egyetemi szervezésben két hetes tanulmányúton vettem részt 8 társsal kiegészülve. A főszervező Fábián Tamás volt, aki sajnos már nincs közöttünk, a többiek harmad-, negyedéves földrajzos hallgatok voltak. A tanszék épülete előtt volt a gyülekező egy bérelt kisbusszal vágtunk neki az útnak. Nagylaknál léptük át a határt, Aradnál megálltunk egy kis pihenőre, pénzváltás és paradicsomvásárlás volt a program. Ezután a Maros völgyében keletnek vettük az irányt. Dévát elhagyva Szászsebes előtt hagytuk el a Maros medrét, majd Szászsebes közelében álltunk meg legelőször hosszabb fotószünetre. Tomi a kocsiból vörös sziklákra lett figyelmes és már kanyarodtunk is feléjük. Ripa Rosie a hely neve vagy magyarul Vörös ároknak is nevezik. A várostól 3 kilométerre található badlandes terület könnyen megközelíthető, a legvége jó minőségű földes út.

Ripa Rosie Szászsebes mellett

A heves csapadékok barázdás erózióval felszabdalták a területet, meredek domboldalak és a növényzet hiánya is elősegítette a kialakulását. Bemásztunk egészen a vörös homokkő piramisok közé, hoy közelről is tudjuk tanulmányozni az erózió hatásait. Nagyszebenig meg sem álltunk ezután, itt egy rövid sétát tettünk a belvárosban. A Déli-Kárpátok északi előterében elhelyezkedő 150 000-es város, egykoron Erdély legnagyobb szász városa volt. Mára szász népesség nagy része elmenekült, a kulturális emlékeik viszont hátramaradtak. A Brukenthal palota, a gótikus székesegyház és a főtér régi patinás épületei mind-mind a ezekre utalnak. A Fazekas toronynál tettük le a kocsinkat innen sétáltunk be a főtérre, amit azóta a 2007-es Európa Kulturális Fővárosa címre szépen felújítottak. Mikor mi ott jártunk még ez nem történt meg.

Nagyszeben főtere 2003-om nyarán

Szebe után 40 kilóméterrel ágazik le a 1-es főútról a híres-hírhedt Transzfogarasi út (7C). Az utat Nicolae Ceausescu építtette 1970 és 1974 között, 90 kilométer hosszú és 2042 méter magasra vezet fel a Bilea alagútig, ami a Fogarasi-havasok gerince alatt halad át. A grandiózus vállalkozás során megépült 578 híd és viadukt, valamint sajnálatos módon 40 munkás vesztette életét a megépítés alatt. Az emlékeim között és a googlemaps-on kutatva sem leltem rá, de biztos, hogy a Fogarasi-havasok északi előterébe vezetett minket Tamás egy Turul emlékműhöz. A szobortól szép időben az egész gerinc szépen látszódik, sajnos mire ideértünk felhő takarta az ezeréves határt. 

Turul  emlékmű a Fogarasi havasok északi előterében

Mi viszont dacolva az időjárással elindultunk felfelé a Bilea-tóhoz. Ahogy kiértünk a fenyvesekből és elkezdődött a szerpentines rész belementünk a felhőkbe és másnap délelőttig ki sem tisztult az ég. A kisbuszunk kapaszkodott felfelé, mi pedig a rövidnadrágra, pólóra felhúztuk melegebb ruhadarabjainkat. Az alagúthoz felérve ránk sötétedett, de már nem is bántuk, mert idáig szerettünk volna elérni aznap estére. Az út egyik oldalán volt a Bilea-tó és mellette a Bilea menedékház, mi viszont a másik keleti oldalon találtunk egy parkolószerűséget. Itt állítottuk le autónkat és fel a sátrainkat. Július elejét írtunk, de 2000 méteren hófoltok között vacogtuk át az éjszakát. 

Fogarasi havasok déli oldalában szerpentinező országút

  Másnap korán ébredt a társaság, de az idő mit sem változott, ezért megbeszéltük, levonulunk a hegyről. De nem az előző napi útvonalon, hanem átmentünk az alagúton és a déli oldalon ereszkedtünk le a Kárpátokon túli területekre. Lentebb érve már elő-előbukkant a táj, emiatt sok fotószünetet iktattunk be. Gyorsan a Vidraru-tóhoz vagy románosan Lacul Vidraru-hoz értünk. Ez a tó egy mesterséges víztározó, mely az Arges folyóra épített 166 méter magas és 305 méter széles gát 1965-ös létrehozása után keletkezett. Hóolvadás után jártunk itt de mégis jól látszott mennyivel több víz szokott lenni a medrében. 

Vidraru-tó a Fogarasokban

A gát környékén megálltunk, van itt egy érdekes szobor Prometeu a neve, de én csak Transformers-nek nevezem. A szoborhoz egy lépcsősoron felsétálva láttuk csak igazán, hogy ez egy fémlemezekből összetákolt szocialista remekmű. A méreteiről nem találtam adatot, de emlékein szerint vagy 20 méter biztos volt. Említést érdemel még Constantin Popovici az alkotója. A szobor Prometheus-t ábrázolja villámmal a kezében, mint egy szimbólum a villamos energiának. A gát környékén katonai bázis is található. A legújabb őrület, a bungee jumping a beton kolosszusról, ottlétünkkor még nem láttam, de a legnépszerűbb videómegosztó portálon azaz a youtube-on vannak fent videók, ahogyan a 166 méteres mélységbe vetik magukat a bátor delikvensek. 

Transformers a Fogarasokban azaz Prometeu

A gát építésekor több alagutat is fúrtak a közeli sziklákba, összesen 42 kilométer hosszúságban és átadásakor Európában a ötödik, a világon a kilencedik legmagasabb ilyen jellegű építmény volt. Azóta Romániában is épült magasabb gát méghozzá a Retyezát melletti Hátszegtől 40 kilométerre található Barajul Tomeasa. 1975-ben épült és 168 méter magas gát a Lacul Gura Apei vízét duzzasztja vissza.

Vidraru-tó gátjai, útjai és alagútjai

A Vidraru-tó környéke most nagyon felkapott hely, mikor mi arra jártunk talán még nem volt ennyire, egyszer például arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik alagútból sorban jön ki egy ló, egy Dacia és néhány kóbor kutya. A kóbor kutyák és a Dacia-k későbbi utunk során is nagy szerepet töltöttek be, a lovak kevésbé. 2003 óta a régi Dáciák nagy része Logan-ra és Duster-re cserélődött és a kutya helyzet is talán jobb azóta.  Azt olvastam, hogy ha valami történne a gáttal hét perc alatt érné el a víztömeg a 40 kilométerre lévő Arges-t. Nekünk kicsit tovább tartott, viszont amilyen gyorsan megérkeztünk, olyan gyorsan távoztunk is keletnek a Törcsvári-szoros felé. Útközben a mini-Svájc-ként aposztrofált Dambovicioara völgyben álltunk meg fotószünetre. Az alpesi jellegű táj és a rendezett házak miatt nagyon nagy volt a kontraszt a pár órával előtte látott Román Alföld településeihez képest.

Dambovicioara völgy

A Dambovicioara völgyben egy-két kisebb barlangüregbe benéztünk, a leghíresebb turisták számára is látogathatóvá kiépítettbe sajnos nem volt időnk. A Pestera Dambovicioarei 555 méterével a térség leghosszabb barlangja sajnos a gondatlan emberi kezeknek hála mészkőképződményekben nem túl gazdag. Az üreg keletkezését a hasonló nevű patak munkája hozta létre évezredek alatt. Továbbhaladva a szoros felé már feltűnt másnapi túránk célpontja a Királykő, de mielőtt még megközelítettük volna megálltunk Törcsvár-ban, románul Bran-ban.

Törcsvár-i "Drakula kastély"

A vár 30 kilométerre fekszik északra a szorostól és a történelmi határtól. Romániában Drakula, vagy Vlad Tepes, esetleg Karóbahúzó Vlad-ként elhíresült Havasalföldi fejedelemhez kötött kastélynak valójában nem sok köze volt hozzá. A várat I. Lajos magyar király építette 1377-ben a fontos kereskedelmi út ellenőrzésére és a román vajdák betörései ellen, Vlad Tepes a 15.-ik században rövid ideig volt itt fogva tartva. A kastély ma múzeumként funkcionál, de mivel hatkor értünk ide, már nem tudtuk megtekintetni. Zernyest érintésével a Királykő északi oldalában a Medvék-völgye környékéig autóztunk. A patak mellé bújva vadkempingeztünk. Este nem esett, de az időjárás hasonló volt, mint a Fogarasokban. A jobbra forduló viszonyokban reménykedve oltottuk el lámpáinkat és tettük el magunkat holnapra.
  Reggelre nem várt eseményekre ébredtünk. Nem volt elég, hogy az időjárás mit sem változott, az éj leple alatt tolvajok jártak a táborunkban. Pistinek az új Garmont cipője bánta, de emellett még a kocsink ablaktörlőjét is leszedték és a benne lévő fémszállal fel is akarták törni azt. Szerencsére ez valami miatt nem sikerült nekik. Ez a közjáték átírta az aznapi terveinket. Zernyestben vett magának Pisti egy dorkot, Brassóban meg vettünk ablaktörlőlapátot a Transit-ra.

A Buzau melletti Volcano Noroiosi egyik iszapvulkánjának kitörése

Tamás az időjárás miatt és a fél nap veszteség okán kitalálta, hogy nézzük meg a Buzau melletti iszapvulkánokat. Ha jók az emlékeim ő sem járt még arra, valamint csak fél napunk maradt, ennyi idő már nem lett volna elég egy hegyi túrához. Brassót elhagyva a 11-es, majd a 10-es úton 150 kilométer megtétele után, ha nehezen is de megtaláltuk. Paclele az utolsó település, de már korábbról táblák jelzik az irányt a sárvulkánokig. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) geológiai és botanikai értékei miatt védett területté nyilvánította.

Iszapvulkán

A kietlen holdbéli táj krátereinek és iszapvulkánjainak valójában semmi köze nincs a valódi vulkáni vagy posztvulkáni jelenségekhez. A környék kőolaj- és földgázmezői alól, tektonikus repedések mentén föltörő gázok által kialakított formák, ezek az úgynevezett hideg vulkánok (forrás: Csuták Máté). Több kisebb-nagyobb kráter között sétálgattunk, némelyik 4-5 méter magasságot is elérte. Volt közöttük, olyan is amelyiket pár centire meg lehetett közeliten, egészen fölé hajolva tudtuk fényképezni. Csak vigyáznunk kellett nehogy a saras talajon megcsússzunk. Az eső itt sem kegyelmezett, hol megeredt, hol egy kicsit alábbhagyott, de annyi azért esett, hogy az amúgy is saras terep eléggé nehezen járhatóvá vált. Szerencsére senki sem perecelt. Délután visszatértünk a Kárpátkanyarba, pontosabban a Csukás lába alá. Cheia település előtt az 1/A út parkolójában éjszakáztunk. Nagy füves területen egy pásztor kért tőlünk pár lei-t a kempingezésért, így a tegnap éjszaka után kicsit nyugodtabban feküdtünk le aludni. Rajtunk kívül még páran táboroztak itt.
  Egész napos túrára indultunk a Muntii Ciucas azaz Csukás hegységbe. Cheia-t érintve, felautóztunk a Cabana Muntele Rosu házhoz. A menedékház 1280 méteren található, a parkolójában leraktuk a kocsinkat, majd nekiindultunk a Vörös-havasnak. A piros háromszög jelzés elkerüli a csúcsot, de így is 1 kilométer alatt 1600 méterre jutottunk fel.

Piros háromszög mentén a Csukásban

A Muntele Rosu gerincet követve folyamatosan emelkedve pár óra alatt elhagytuk a fenyveseket, majd a törpefenyők régióját is. Ebédidő táján a Sziklás-tető környékén kifeküdtünk a fűbe és megettük a szendvicseinket. Közben Tomi mesélt nekünk a Csukás formavilágáról, kialakulásáról, elkapott minket a régi terepgyakorlatok világa. Ez az ami tantermekben nem tanítható, viszont a geográfia sava-borsa a terepi tapasztalás, felismerés. Vízválasztók, erdőhatár, erózió és még sorolhatnám mi minden került terítékre.

Távolban a Nagy-Tigáj tömbje a Csukás legmagasabb pontjával

 A pihenő után a Piroska-havas gerincén a piros keresztet követve másztunk fel a Nagy-Tigáj hegytömbre. Előbb a Cabana Ciucas értük el, majd innen gyorsan felértünk a Csukás-csúcsra, a hegység legmagasabb pontjára 1954 méterre. A Góliát torony, a Pletykáló Vénasszonyok, az Orsó a Sziklavár, az Ördög Újai, hogy csak a legismertebbeket említsem, mind-mind káprázatos homokkő-gombák.

Csukás 

Kissé párás, felhős időjárás miatt a panorámában nem sokáig gyönyörködtünk, csúcsfotó, csúcscsoki, vasi víz és indultunk lefelé. Menet közben ránk támadt egy nyáját védő pásztorkutya, az volt a szerencsénk, hogy gyorsan szaladt a gazdája és még időben megállította. Pitypala-pitypala kiabálta a pásztor, utána minden kutyát ezzel a névvel illettünk. A piros jelzésen a Bratócsa gerinc felől próbáltunk lejutni, de a gerincről levezető ösvényt elvétettük és tökön-paszulyon át értünk le a Berii völgybe. innen már jól jelzett ösvényen sétáltunk vissza a kocsinkhoz. Közben a Podul Berii tisztásnál remek sátrazóhelyet találtunk, kár hogy nem hamarabb találtuk. Nagyon elfáradtunk mire visszaértünk a Transit-hoz, gyorsan beültünk és már robogtunk is északnyugatnak, Brassó irányába.

Csukás-hegység

Brassónál áttértünk a Bukarestet Erdéllyel összekötő 1-es főútra, Azuga-nál letértünk egy mellékútra, ami mentén megtaláltuk aznap esti szállásunkat. A cabana Diham egy egyszerű kis útszéli panzió volt, két szobában egymás-hegyén-hátán aludtunk kilencen. Vacsi, beszélgetés és egy-két üveg Ciucas sör elfogyasztása után nyugovóra tértünk a fárasztó nap végén.
  Reggeli ébredő és pakolás után meg sem álltunk Busteni-ig, pontosabban a Hotel Silva-ig. Innen indul ugyanis a Bucsecs-hegység-be felrepítő kabinos sífelvonó. 13 perc alatt fent is voltunk a Babele menedékháznál. A kabin 880 méterről indult 2290 méterre érkezett, gyalogosan több órát vett volna igénybe ez a 4-5 kilométeres távolság. A Prahova folyó völgyéből Sinaia-ból is járnak kabinok a hegységbe. 70-es években Ceausescu turisztikai fejlesztései során lettek építve a Ceretti Tanfani olasz cég tervei és kivitelezése nyomán.

Tamás fényképezi a Babele sziklákat a Bucsecs hegységben

A hegység központi platója 2100-2300 méteren terül el, dél felől nyitott patkót formázva, több száz méteres meredek oldalakkal, néhol a 900 méteres sziklafalak találhatóak. A jégkorszak átformálta, legyalulta a plató felszínét, ennek jelei a visszamaradt kárfülkékben kialakult kisebb tengerszemek.  A Bucsecstől keletre a Prahova völgye és a Tömösi-hágó mentén húzodik a Keleti-, és a Déli-Kárpátok határvonala. A felvonóból kiszállva és a turistaházat elhagyva a Babele sziklákhoz vezetett az utunk. Közel vannak a házhoz, ezért gondolom rengeteg turista jön fel ide, valószínű emiatt építettek köré kerítést, amit Tamás elszörnyülködve vett tudomásul. Legutóbbi ittjártakor még nem voltak ilyen óvintézkedések. A kőgombákat a szél és a csapadék erodáló hatása hozta létre. Pár lépés megtétele után a Szfinx-sziklában gyönyörködhettünk.

Szfinx szikla a Bucsecsben

Innen tovább a piros kereszt jelzésen közelítettük meg a hatalmas Hősök-keresztjét. 1928-ban adták át a 2291 méteres Caraiman-csúcson magasodó 25 méteres emlékművet, mely az első világháború román katonáinak állít emléket. Szép kilátás van innen Busteni-re és a Prahova-völgyre, sajnos az időnk még mindig nem volt a legtökéletesebb, ezért mi ebben nem gyönyörködhettünk. Viszont a vastagkabátokat megint csak fel kellett húznunk. Állítólag a legtöbb baleset a Bucsecs-ben történik Romániában, sokan ugyanis a kellő felszerelés és félkészültség hiányában vágnak neki a hegynek (pl.: a felvonókkal) és a gyors időjárás változás, valamint a magashegyi terep sokszor meglepi az ide tévedő kocaturistát (Benedek István nyomán).

Ebéd a Bucsecsben, szemben az Omul

A hegység legmagasabb pontja az Omul csúcs, de néhol csak Omu, románul is Varful Omu. 2505 méter magas, egy menedékház és meteorológiai állomás is üzemel a csúcson. Odáig már nem jutottunk el, a Hősök-keresztjétől még nekiindultunk, de sárga jelzést elérve visszafordultunk a Babele menedékházhoz. Leereszkedtünk a felvonóval, majd Brassó érintésével a Vargyas-szurdokig autóztunk. Az út további része hamarosan a következő fejezetben. Címszavakban ezekről lesz szó: Vargyas-szurdok, Szent Anna-tó, Egyeskő, Gyilkos-tó, Békás-szoros, Parajd, Tordai-hasadék ...