Már korábban is szedtem ezen a részen medvehagymát, ezért esett a választás, most is a Lapis és Tubes közötti részre. Autóval közelítettük meg a kiindulási pontunkat az Árpádtetőt, Orfűt és Pécsett összekötő műutak találkozásánál lévő lapisi pihenőt. Nemcsak aszfaltozott utak, hanem a turistautak is összefutnak itt. Mi a piros háromszögön indultunk a tubesi János kilátó irányába. Hoztam a hátiputit, de az öcsi először nem akart beleülni.
|
Séta a Tubesre |
Zöldbe borult az aljnövényzet, amíg csak elláttunk, míg a fák még nem hozták ki a lombkoronájukat. Ügyesen ment a két lurkó felfelé a szerpentinező ösvényen. Néha-néha kézen fogva is.
|
Túra-mászás :-) |
De volt, hogy a Mimi lehagyta a Damit, mert lassan haladt négykézláb. Mikor már jó pár száz méterre elhagytuk az autóutat megálltunk és szedtünk pár levél medvehagymát.
|
Medvehagyma szüretelés |
Ekkor kérezkedett be Dami a háti hordozóba.
|
Pihi |
A Rotary körsétány keresztezésekor találkoztunk az első túrázó emberekkel.
|
Medvehagyma ösvény |
Innen rövid idő alatt felkapaszkodtunk a 611 méter magas Tubes csúcsra. 530 méterről indultunk és 81 méter színt különbséget küzdöttünk le alig több mint 1 km alatt. Ezután pedig felmentünk a János kilátóba, ahonnan remek kilátás volt Pécsre és a Mecsekre.
|
TV-torony a Tubesről |
A kilátó 22 méter magas, a felső kilátó színje 16 méteren van.
|
Tubesi János-kilátó |
A közeli padon piknikeztünk.
|
Piknik a Tubesen |
Majd a sárga jelzésen indultunk vissza az autónkhoz. Az egy erdei út, jóval szélesebb és rövidebb mint amelyiken feljöttünk.
|
Lapisról a Tubesre vezető út |
20-25 perc alatt leereszkedtünk, egy darabig sétált a Dami most is, majd beraktam és így gyorsabban haladtunk. A Lapisnál most már gyülekeztek a kirándulók is. Mi meg mentünk ebédelni.
További képek
itt !
Megjegyzések
Megjegyzés küldése