Kok Euro azaz Balkáni ...!

Május 25.-én reggel, pontosabban délelőtt találkozott a Csapat Szekszárdon a Gabi pecsenyésnél! A kifőzde tulaja 30 évet várt rá, hogy a Szcsecsinszk Bulldozers megkóstolja finomságait. Malacsült, rétes sör és tea elfogyasztása után elindultunk Délnek. 

Szarajevó

A konvoj két autóból állt, folyamatos rádiós kapcsolat révén könnyű volt a kommunikáció, emiatt vagy az elfogyasztott sörök miatt elég sűrűn kellett megállni üríteni, na meg a folyadék utánpótlást is meg kellett oldani. Udvarnál léptünk át Horvátországba, Eszék mellett elhaladva kereszteztük a Drávát, kis kitérőt tettünk Dakovo-ban. Kár hogy nem álltunk meg, mert megért volna egy kis sétát a belváros. 170 kilométer megtétele után újabb folyón keltünk át, a Száván. De ez már azt is jelentette, hogy Samac-nál bosnyák földre léptünk. Mindkét határállomáson gyors volt az átléptetés, a csomagjainkat meg sem nézték. Bosanski Samac-ot elhagyva letértünk a 17-es főútról egy sárga átkötő útra Tuzla irányába. A térképünkön sárgával jelzett mellékút miatt kicsit aggódtunk, de nagyon jó volt, forgalom alig és az aszfalt is príma volt. Az első település, ahol megálltunk, tankolás miatt az Gradacac, vagyis hatalmas csöcsök, ahogy kedves útitársunk elnevezte. A benzin kb 60 forinttal olcsóbb, mint itthon, euróval is lehet általában fizetni, blokkot sosem adnak, csak egy kis számológépen kiszámítsák az épp aktuális tarifát. Nemsokára már a Tinja folyó völgyében, újra piros úton közeledtünk Tuzla felé. Az elmúlt napok esőzései miatt a folyó medre megtelt barna sebesen zúgó vízzel, ezt egy újabb, rövid pisiszünet alkalmával közelebbről is megfigyeltük. Tuzla környéke nem nyerte el a tetszésünket, ezért itt meg sem álltunk, hatalmas kémények okádták a füstöt, nem volt túl bizalomgerjesztő. Kladanj-t elhagyva már több megállót iktattunk be, 996, majd 1032 méter magas hágókon keltünk át a szerpentinekkel tűzdelt jó minőségű hegyi utakon. Nemsokára már Szarajevó elővárosában találtuk magunkat, a szállásunk pontos helyét viszont senki sem tudta, csak azt, hogy a Sebilj-tér közvetlen közelében található. Itt kezdődtek a bajok. A Miljacka folyó északi partján keletnek tartó utat könnyen megtaláltuk és amit még tudtunk, hogy északnak kell majd tartani a térre. Csak azt nem sejtettük, hogy mikor és csak harmadik próbálkozásra sikerült megtalálni a helyes utat. De közben a második körünk alatt, sikeresen nem adtam meg az elsőbbséget egy balról kanyarodó bosnyáknak. Természetesen a rend őre ezt kifigyelte és félre is állított. A bosnyák hatóság nem beszélt semmilyen idegennyelven, mi meg nem értettük először mit akar? Később elkezdett rajzolni, ekkor már elismertem a szabálysértést és következett az alkudozás! 250 KM-el indított, ekkor kicsit leesett az állunk, nem is váltottunk még a helyi valutából, meg hát az 125 euró. Tetettük a hülyét, mintha nem tudnánk mit szeretne, végül kérdeztük euró! Ekkor már csak 40 volt, de még ezt is sokalltuk, megnézte a nevem és mondta: "Milán kok euró? Kok euró Milán?" ! Leírtam neki, hogy 15, elnevette magát és írta 20, majd aláhúzta. Nem volt mit tenni kifizettük, gyorsan zsebre rakta és mehettünk isten hírével. Aztán átvette az irányítást P.A., ő már járt erre tavaly nyáron, a teret nemsokára meg is találtuk, de a szállást nem, olyan szűk utcákba mentünk be, majd tolattunk vissza, amibe alig-alig fértek be az autók. Próbáltunk segítséget kérni rendőrtől, helyiektől, senki sem tudta merre van a Hostel Posillipo. Még egy taxis sem, de ő levitt minket vissza a térre, ahonnan 30 méterre volt a szállásunk, egy szűk kis sikátorban. A kocsikkal beálltunk ebbe a kis zsákutcába, elrendeztük az anyagiakat, felcuccoltunk, majd irány a város. Az első bosnyák fotószünet matricát is elhelyeztük a Hostel Posillipo bejárati ajtaján. Pár lépés megtétele után már a Bascarsija szívében a Sebilj kútnál találtuk magunkat. Az óváros legnagyobb közkútja, a környéke galambok gyülekező helye a turisták el is nevezték Galamb térnek. A díszes kút és az a mögötti Bascarsija dzsámi minaretje remek fotótéma volt, körül is jártuk a teret jó párszor. Innen nyugatra fordultunk a Ferhadija sétálóutcába. Ferhadija a belváros bevásárló utcája, kelet-nyugat irányban húzódik a Miljacka folyóval párhuzamosan. A Sebilj kúttól, a keleti bazártól a Habsburgok által kiépített nyugati városrészig sétáltunk. A Begoba dzsámi és a Katedrális között élesen válik ketté a két városrész. A bazárban vagy szukokban rengeteg árus kínálja portékáit, mig a másik oldalon elegáns divatüzletek sorakoznak. Egy dőneresnél vacsoráztunk, majd a csapat egyik fele visszament a szállásra, mi a többiekkel még kerültünk egyet a városban. 

Szarajevó, Sebilj kút a Bascarsija negyedben

A Tito és a Ferhadija út találkozásánál megnéztük a Vjecna Vatra-t azaz Őrök lángot. Azoknak a szerb, horvát, bosnyák és egyéb nemzetiségű partizánoknak állít emléket, akik a második világháborúban felszabadították Szarajevót a fasiszta uralom alól. Innen lesétáltunk a Miljacka partjára, megkerestük a Latin-hidat. Princip-hídként is ismert, itt történt ugyanis az első világháborút kirobbantó merénylet 1914. június 28-án Ferdinánd trónörökös és felesége ellen. A bosnyák származású Gavrilo Princip-et a szerb titkos-szolgálat két társával küldte Szarajevóba a terrorcselekmény végrehajtására. Egyik társának sikertelen kísérlete után Gavrilo két lövéssel végzett a hercegi párral, majd maga felé fordította a fegyvert, de a közelben állók lefogták. 20 év börtönbüntetésre ítélték, 1918-ban tuberkulózisban meghalt. Ma Boszniában nemzeti hősként tisztelik. Híd után beültünk egy sörre a helyi sportkocsmába. A spanyol kupa döntő mellett megittunk egy-egy korsó Bavaria-t. A pultos srác a 3 KM-es sört 2 Euroért adta, a rakiját már putyerkával fizettük, számolgathatta rendesen.

Alifakovac temető háttérben Szarajevó

Reggel benéztünk még a városba, az első program a pekarás volt, friss burek meg ilyenek, majd a vásárcsarnokban kóstoltunk helyi sonkát, szalámit és sajtot. Amíg a többiek kávéztak én felszaladtam az Alifakovaci temetőhöz, pár kép erejéig. A keleti negyed régi muszlim temetője önmagában is gyönyörű, de emellett csodaszép a panoráma innen a városra. Bár a fények nem voltak a legideálisabbak, de a látvány lenyűgözött. Körbe a hegyeken és a városban is egekbe törő minaret tornyok teszik Szarajevót a Balkán egyik legcsodásabb városává. Lekaptam még a Nemzeti könyvtárat, amiről azt tartják, hogy az ország legszebb épülete. Jelenleg tatarozás alatt áll. Visszatérve a hostelhez, a többiek már cuccoltak az autókhoz. A szűk kis utcában egy igazi balkáni grafitit is találtunk. I love this city, I defend this city! Azaz imádom és megvédem ezt a várost!

Szeretem ezt a várost és megvédem ezt a várost!

A háború nyomai itt-ott a házak oldalán láthatóak, a rengeteg temető is emlékeztet rá. Temetőre két példa, ami nem mindennapi, lakóház kertjében és autópálya lehajtóívében is láttunk sírokat. De az ajándékárusok már hasznot húznak belőle, a töltényhüvelyekből kulcstartókat csináltak! A szállásunkról kilenc felé elindultunk, de a reggeli forgalomban csak lépésben tudtunk haladni. Később kiderült, hogy a Titó marsall utca le van zárva és elterelnek minket, itt egy kis plusz kerülő után rátértünk a helyes útra. Közben találtunk egy Sani market-et is! Miután a háború alatt mesterlövészek utcájaként elhíresült kivezető útra ráálltunk már a sebességünkkel sem volt gond. Nem sokára Foca-t jelző tábla is feltűnt, Szarajevót elhagyva pedig a Zeljeznica völgyét követtük a 18-as főútvonalon. Folyamatosan emelkedtünk míg el nem értük az 1163 méteres Rogoj hágót, majd azon átbukva a Bistrica folyó völgyében haladtunk délkeletnek. Itt sok helyen felmarták az utat, de a figyelmeztető táblákat elfelejtették kitenni. Ebből akkor volt gond mikor alagútban, rossz látási viszonyok közben hajtottunk bele egy kátyúba. Miljevina község közelében találhatóak a Pjescane-i homokkőpiramisok, a főúton már láttuk a táblát róluk. Reméltük könnyen meg is fogjuk találni, sajnos nem így lett. Közben az idő sem úgy alakult, ahogy szerettük volna. Eleredt az eső és hiába kerestük, kérdeztük a helyieket nem találtuk a kőpiramisokat. Két utat is megnéztünk, de mindkettő olyan rossz minőségű lett pár kilométer megtétele után, hogy inkább nem mentünk tovább. Már feladtuk, amikor megálltunk egy közeli benzinkútnál, a kutasokat kérdezgettük, mutogatták a térképen az utat. Azt amelyiken mi is voltunk, csak hamar feladtuk és visszafordultunk. Egyszer csak beültek ketten egy autóba és mondták kövessük őket. A másik irányba mentünk és Foca-nál vezettek rá arra a mellékútra, amit mi is kerestünk. Tábla szerint 9 kilométer az elágazástól a Pjescane sandpyramide. Fél óra zötykölődés után megtaláltuk a keresett sziklákat. A helyről magyar nyelvű leírást nem találtam a neten és könyvekben sem, ezért a

Pjescane homokkő piramisok (fotó : P.A.)

szakmai pontatlanságokért előre is elnézést kérek. Az érdekes lepusztulásformákat legfőképpen a víz formálta, de a szél és fagy okozta erózió is alakította. A képen látható piramisok mögötti völgy folyamatosan vágódik hátra a gyér növényzet nem tudja megtartani a csapadékot és az pillanatok alatt lemossa a puha talajréteget. Csak a keményebb kőzetek állnak ellent, amelyek furcsa kúp formákra alakulnak. A völgy folyamatos térnyerésének a szomszédos fák látják kárát, a víz kimossa alóluk a talajtakarót és sorban dőlnek ki.

Pusztuló partfal Pjescane-ban

Állítólag több horvát helyszín (Paklenica, Plitvice) mellett a Winnetou egyes részeit itt is forgatták. A sziklák környékén egy kis pihenőt alakítottak ki az ide tévedő turistáknak és egy geoláda is kereshető itt, bár mi nem a legjobb időben voltunk itt, de gyanítom kevesen veszik a bátorságot, hogy ezen a nehezen járható úton felkeressék a helyet! Lehet addig tudja megőrizni ezt a vadregényes mivoltát, ez átvitt értelemben igaz az egész országra is. A gond a szeméttel van, csodaszép hegyek közt és folyók partján is halmokban állnak az eldobott palackok, papírzacskók stb. Pár fotó után Miljevina felé indultunk tovább, erre pár kilométerrel rövidebb volt az út, na meg kíváncsiak voltunk melyik volt a jó irány! Innen vissza Foca felé, majd a 18-as útról letérve a 20-as útra, egy darabig a Drina mentén, hamarosan elértük Tjentiste-t. A települést a jugoszláv időkben üdülő-, és kirándulóközponttá fejlesztették. Építettek ide egy hotelt, ifjúsági tábort, múzeumot és emlékművet. A betonszobor a második világháborúban elesett partizánharcosoknak állít emléket. Tito marsall partizán brigádjai vívtak több hónapon át tartó véres csatát Hitler csapatai ellen. Az egyik leghíresebb csata is itt zajlott 1943 május 15-én, mikor a partizáncsapatok áttörték a fasiszta frontvonalakat. Idézek egy részt az 1983-ban kiadott Panoráma útikönyvek Jugoszlávia kötetéből: "A hősi időkről tanúskodó emlékművekhez zarándokol ma az ország ifjúsága. A vadregényes táj véráztatta tanúhelyén létesült az az Ifjúsági Tábor, ahol az apák bátor helytállásáról tanúskodó ormok tövében a szünidő békés napjait töltik Jugoszlávia fiataljai."

Tjentiste partizán emlékmű

A békés szünidők még csak-csak, de a zarándoklás kicsit már idejétmúlt. Legalábbis mi ezt tapasztaltuk, kezdve azzal, hogy egy lélekkel sem találkoztunk és a beton lépcsők, járdák állapota sem volt a legjobb. A növényzet viszont burjánzott rendesen. A fenti képen látható dupla több száz lépcsőfokból álló lépcsősoron jutottunk fel az egymással szembe állított és egymás felé dőlő szobrokhoz. 15-20 méter magas beton kolosszustól még fentebb lehetett sétálni, ahonnan még szebb lett volna a kilátás, csak sajnos a hegyek ormai ködfátyolba bújtak. Itt fent félköríves lelátószerű objektumot találtunk, melynek a padjaira a partizán csoportok nevei vannak feltüntetve! Simán kinézem a helyből, hogy a 60-as, 70-es években itt szónokolt a Josip Broz Tito több ezer zarándok előtt.

Négy szcsecsinszki partizán Boszniában

Egy közeli pecsenyés parkolójában megbeszéltük, hogymint legyen, az idő továbbra sem javult, de a csapat úgy döntött felmegyünk a Sutjeska Nemzeti Parkba és meglátjuk milyen viszonyok fogadnak odafent. 560 méter tengerszint feletti magasságról, a település benzinkútjánál kellett lekanyarodni a főútról, ahol tábla jelzi a NP-ba vezető utat. Innen 18 kilométert lehet még autózni egészen a kb. 1700 méter magas Prijevor-ig. Egy-két szórvány házikó elhagyása után, még a felhők alatt járunk, amikor meg-meg állunk fotózgatni a tőlünk nyugatra elterülő Sutjeska völgyet. Nemsokára vége szakadt az aszfaltos útnak, murvás, kátyús földúton kapaszkodtunk felfelé. Nem jó, de járható. Dragos Sedlo-nál újra aszfaltos az út, egy kiszélesedő parkolószerűségnél megálltunk egy rövid sétára a Perucica őserdőben. Már 1306 méteren jártunk, valahol a felhők határán lehettünk. Innen pár száz méter sétával megközelítettük a Vidikovac kilátót, ahonnan szép időben megtekinthető a Skakavac 70 méter magas vízesés és a Maglic. A zuhatag néha-néha előtűnt, a csúcs viszont ködbe bújt.

Vidikovac kilátó és a távolban a Skakavac vízesés

A Perucica folyó a Maglic oldalában ered, majd rövid csordogálás után a Skakavac vízesésben talál utat magának és több száz méter mély szurdokvölgyet váj ki. Az őserdő arról híres, hogy természetes állapotban láthatjuk itt a fenyvesektől a tölgyesekig minden vegetációt. Nem tizedelte meg az erdőgazdálkodás. Több mint 1400 hektárnyi területen elterülő erdőség a Trnovacko Jezero és a Maglic mellett a Sutjeska Nemzeti Park legfőbb látványossága.

Perucica őserdő (fotó: P.A.)

Kicsit hosszabb időt is el lehetett volna itt tölteni, de sietnünk kellet tovább, na meg az időjárás sem volt a legkedvezőbb a fotózáshoz. Pár kilométer leküzdése után egy felhúzott sorompót és egy őrbódét találunk. megálltunk, szétnéztünk, sehol-senki, mentünk tovább. A Nemzeti Park bejárata lehetett, de még gondolom nem kezdődött el a turistaszezon, ezért nem találtunk itt senkit! Mrkalj Klade nyári pásztorszállásokhoz vezető út elhagyása után meg kellett állnunk az autóinkkal, mert a téli időszakban bedőlt egy fa az útra, bár kettő volt fűrészelve, de nem tudtuk kikerülni. Az utolsó 2-3 kilométert gyalogosan tettük meg Prijevor-ig. Félreálltunk a kocsikkal, mindenki összepakolta két napi cuccát és irány a Trnovacko Jezero. Prijevor-i esőbeállónál a nemzeti park útbaigazító táblája szerint 2 óra a tó, mi bőven 6 után értünk ide, de meggyőztem a többieket, hogy tovább kell mennünk. Valahol itt léptük át bosnyák-montenegrói határt. Erdőhatár környékén, sziklás, köves turistaúton kezdtünk ereszkedni a tó felé. Egy óra után már 1360 méteren voltunk a Suva jezerina partján, ekkor a csapat demokratikusan, úgy döntött itt töltjük az éjszakát. Sátorállítás után tábortűz mellett vacsoráztunk, boroztunk, majd lepihentünk. Éjszaka egyik társunk medve "brummogásra" ébredt, rajta kívül senki sem hallotta, ezért senki sem hitte el mikor reggel elmesélte!

Táborhelyünk

Reggel összeszedtük a sátrakat és egy fenyő ágai alá rejtettük, majd elindultunk a tegnapi célpontunkhoz. A piros pont jelzést követve fél óra alatt a szív alakú tó partjára értünk, jó 150 méter emelkedő után. Ahogy kiértünk a fenyvesekből a tó partján egy pihenőhely fogadott minket, itt fogyasztottuk el a reggelinket. Az 1517 méter magasan elhelyezkedő Trnovacko Jezero-ról azt tartják, hogy a Balkán legszebb tengerszeme. Két forrást jelölt a térképünk, ebből csak a tó nyugati oldalában lévőt találtuk meg. A vizéből ittunk, de a környezete nem volt valami bizalomgerjesztő.

Trnovacko Jezero melletti állapotok!

Két romos épület és rengeteg szemét rontotta az összképet. A magasabb részek továbbra is felhőben voltak, de a napocska néha-néha előbukkant, abban reménykedtünk hátha kitisztul mire felérünk. 9-kor indultunk tovább. A tó körül senki sem sátrazott, rajtunk kívül egy csapattal találkoztunk még reggel a sátrazó helyünk mellett mentek el a tó irányába. A tengerszemet délről kerüli az ösvény, itt egy tábla jelzi, hogy 5,2 kilométer és 3 óra csúcs, ebben bízva nekivágtunk.

Útbaigazító tábla a tó partján

A fák közé beérve az ösvény meredeken emelkedett, majd kicsit oldalazva jutottunk ki az erdőből. Már itt is kisebb hófoltokat kellet kereszteznünk, mikor kiértünk az erdőhatár fölé, akkor már egyre nagyobbak lettek a hóval borított területek. A sziklás, füves meredek részek következtek, itt a turistajelzés egy meredek sziklafal alatt ment volna, de itt összefüggő havas részek voltak. Egy párat kikerültünk, de egy idő után már nehezen találtuk a jelzést. Két társunk a rossz viszonyok miatt a visszafordulás mellett döntött, négyen viszont próbáltunk tovább haladni. Az 500 méterrel alattunk elterülő Trnovacko Jezero látványában gyűjtöttünk erőt az előttünk álló kihívásra.

Trnovacko Jezero

Távolban a tó túlpartján egy turistacsapat tűnt fel, nemsokára pedig egy fiatalember láttunk közeledni és elhaladni mellettünk. A Sarena Lastva folyosó 2100 méter magasan egy nyeregben végződött, az utolsó métereken már csak sejtettük, hol mehet a turistajelzés, inkább egy sziklás részen másztunk fel a kikerülve a csúszós részeket.

Mászós részek!

A hágón átkelve egy hatalmas töbört kerültünk, és lassú emelkedésbe kezdtünk. Széles gerincen sétálva, hómezőkön átkelve haladtunk a Maglic felé.

Maglic gerincén

Nemsokára szembejött velünk a szlovén srác, kérdeztük, hogy mennyire van a csúcs, azt felelte a mi tempónkban 15-20 perc, de nincs ott semmi. Egy óra felé jártunk megbeszéltük, hogy legkésőbb kettőkor visszafordulunk, ha nem érünk fel akkor is. Haladtunk tovább egyre nagyobb lett a köd és elkezdett szitálni az eső, később jégesőt is kaptunk a nyakunkba. A hófoltokon láttuk a srác nyomait, majd a csúcs előtti utolsó 2356 méteres magaslat után eltűntek azok. Valószínű eddig jutott az előttünk járó mászó, de ez még nem a Maglic. Viszont pár száz méter múlva nekünk is a visszafordulás mellett kellett döntöttünk.

Eddig jutottunk!

Felszerelés híján a fenti, meredekebb hóra már nem mentünk rá. Nem csak a meredeksége és keménysége zavart, hanem az is hogy nem láttuk az irányt, merre is kell tartanunk a ködben. Jó rég járhattak erre előttünk! Jó lett volna egy fotószünetes matricát felragasztani a csúcsra, de majd legközelebb, ami késik nem múlik! Visszafelé a már ismert úton botorkáltunk, a fel-fel támadó egyre erősödő szélben. Még a gerincen voltunk, mikor találkoztunk a szlovén csapattal, ők még felfelé

Tömegturizmus a Maglicon :-)

mentek. Ahogy átmásztunk a gerincen, elfogyasztottuk jól megérdemelt ebédünket. Pick szalámivégek és a nap fénypontja, mely a csúcsra készült a Rezi féle püspökkenyér volt! Nem kis nosztalgiát ébresztett bennem! Köszönöm! Ilyen panorámában nehéz volt újra nekiindulni.

Trnovacko Jezero újratöltve!

A turistacsapat utol is ért minket és a fenti füves lejtőn, le is hagyott! Talán ez a rész volt a legrosszabb, mert a nemrég elolvadt hó eláztatta a növényzetet és nagyon-nagyon csúszott. A fenyvesek közé beérve már gyorsabban haladtunk, a tó partján még leültünk pár perc gyönyörködésre. Innen láttuk igazán merre vezetett az utunk, amit reggel még csak találgattunk.

Sarena Lastva folyosó és a Trnovacko Jezero

A többiekkel megbeszéltük, hogy az egyik sátrat hagyják a sátorhelyünkön, ha esetleg megcsúszunk időben, tudjunk hol éjszakázni. Szerencsére nem így lett őt óra felé már a Suva Jezerinánál voltunk. Felpakoltuk sátrainkat, hálózsákjainkat és már mentünk is tovább Prijevorig. Hét óra körül elég elgyötörten találkoztunk társainkkal. Kiderült, hogy a szlovén csapat egészen idáig feljött egy négy kerék meghajtású kisbusszal, mire mi leértünk ők már tovább is álltak. Az éjszakát az esőbeállóban felállított sátrainkban töltöttük. Estére jól lehűlt az idő, tábortűz mellett vacsoráztunk, iszogattunk!

Prijevor-i sátrazás!

Az éjjel én hallottam a medvéket, de később rá kellett jöjjek, hogy csak a másik sátorban húzza valaki a lóbőrt! Korai kelés után, összeszedelőzködtünk és nyolckor már lefelé hajtottunk a kocsijainkkal. A Foca melletti benzinkútnál még teletöltöttük a tinót, majd szinte megállás nélkül eljutottunk Szarajevóig. Innen Zenica felé autópályán mentünk 34 kilométert 2 konvertibilis márkáért. Majd a Bosna völgyét követve Maglaj és Doboj érintésével tértünk vissza Samacba. A határnál jó hosszú sor fogadott, de elég gyorsan haladt a sor, negyed óra múlva már a horvátoknál száguldoztunk hazafelé. Az udvari határátkelőnél újabb kocsisor várt ránk, de itt kiderült, hogy egy kamion keresztbe állt az úton és felakadt, gyors megfordultunk és Beremendnél léptünk Magyar Földre. Hétkor már Pécsen voltam szeretett kis családommal.