Tiszavirágzás

  Sajnos idén úgy tűnik nem tudok ott lenni a tiszavirágzáson. Tavaly viszont volt szerencsém. Gyerekkoromból vannak emlékeim, hogy amikor nyáron  fürödtünk a kécskei szabad strandon, akkor úszkáltak a víz felszínén valamiféle állatok. Ekkor még nem is tudtam mi ez, de felnőtt fejjel látom csak igazán milyen csoda a kérészek élete. 
Tiszavirágzás az inokai révnél

Tavaly mikor június közepén a gyerekekkel egy hetet eltöltöttünk a szüleimnél, pont szerencsém volt lekapni, átélni a tiszavirágzást. A tiszainokai rév lejárónál futottam le a partra és ott próbáltam lefotózni, levideózni őket. Sajnos nem sikerültek valami jól a felvételek, ezért is nagyon jár az agyam, hogy a hétvégén valahogyan  haza kéne ugorni. 
A tiszavirág (Polingenia longicauda) a kérészek rendjébe tartozó, 8-12 centiméter hosszú, pár órás életük során a víz felett repkedve keresnek maguknak párt. A párzás után a vízre rakják petéiket, amelyek lesüllyednek a meder fenekére. A petékből kikelő lárvák három éven át növekednek több százezres telepekben a víz alatt, mikor is a felszínre úsznak. Főleg a késő délutáni, esti órákban járják táncukat, ekkor nem is táplálkoznak, csak a repülésre, párzásra koncentrálnak. Korábban egész Európában elterjedt faj volt mára szinte csak a Tisza és mellékfolyói mentén figyelhetőek meg. 
Kérész repül a víz felett
A révtől elsétáltam kicsit keletnek és egy stégre kimászva a vízről csodáltam a kérészeket. A túlparton az inokai oldalon is sokan fényképezték az állatokat, furcsa volt hogy ezen az oldalon egyedül voltam, bár itt kicsit távolabb van a város, többet kell sétálni az embereknek, hogy ideérjenek. Azt hallottam, még hogy nem minden részen látható a tiszavirágzás, például a fentebbi részeken, amik egész közel vannak kécskéhez már nem igazán figyelhetőek meg. Ha idén nem is, de remélem hamarosan megint láthatom eme csodát
.Még egy videó, ami szerintem az egyik legjobb a témában. Nem saját, de legalább szép és jól összefoglalták a lényeget.
Még a vodafone reklám is foglalkozik a kérészekkel, egy vicces videó formájában.

Megjegyzések

Booking.com