Visszatérés a Retyezátba - Megérkezés

  Három évvel ezelőtt voltunk először a Retyezátban, már korábban is a leírások és képek alapján mély nyomott hagyott bennem a hegység. De a múltköri túra sok kérdőjelet hagyott bennem, ezért mindenféleképpen vissza akartam térni. Szerencsére meg tudtam győzni a tárasaimat is, hogy még egyszer el kell ide mennünk. Az idő is jónak ígérkezett, sőt még egy nappal több szabadságot is ki tudtunk venni. Így hát idén újra útra keltünk, hogy most jobban megismerjük a Kárpátok ékkövének i nevezett hegyvidéket. 

Retyezát a Hátszegi-medencéből nézve

  Már csütörtök este leutaztam Szegedre, hogy pénteken jó korán el tudjunk indulni. 320 kilométer Szegedről a Retyezát, nem egy nagy távolság, de ismerve a társaságot, na meg a román utakat  ez nekünk 6 óra utazás. Nem is beszélve arról, hogy próbáltam betartani a közlekedési szabályokat. Csütörtök este aztán a túramegbeszélés kissé elhúzódott, mert csak 10 után értem le, ezért aztán már bőven éjfél után tértünk nyugovóra. 5:20-kor csörgött a telefon, de csak 6 után indultunk a többieket felvenni, és mire mindenki az autóban volt, már közel 8 óra lehetett. Szőregen még megálltunk egy kávéra, pálinkára, ki mire! Aztán már majdnem 9 felé sikerült elhagynunk Szegedet és fél óra múlva a Kiszombori határon keresztül beléptünk Románia területére. Először a rovinieta-t vettünk, majd Nagycsanádon a már szokásos helyen váltottunk pénzt. Temesváron kissé beragadtunk, de szerencsére nem tévedtünk el csak nagy volt a forgalom és a két balos kanyaron nehezen jutottunk át. Lugost elkerültük, majd Karánsebesre bementünk és jó nagyot kavartunk, pedig csak a Bukarest táblát kellett volna követnünk, de mi a Hátszeget kerestük. Az meg nem volt sehol, így aztán egy jó nagy vargabetűvel sikerült megtalálnunk a helyes irányt. Már Karánsebes előtt feltűntek a Déli-Kárpátok vonulatai, de az első fotószünetet még Hátszeg előtt ejtettük meg. A fenti kép ekkor készült. Hátszegen ismét megcsodáltuk a hol lent, hol fent a házak oldalában futó vascsöveket. Természetesen minden ház homlokzatának megfelelő színben tündököltek a csövek is! Hátszegen a Petrozsény felé tartó főútra kanyarodtunk, majd nem az első lehetőségnél (az a Rausor völgyében vezet), hanem a másodiknál, Kóaljaohánál tértünk le a délre, Nuksóra felé. A falu előtt a Nemzeti Park épületénél megálltunk, megváltottuk a N.P. belépőket. Vicces mert 10 lejre emelték a  díjat, de új papírokat nem nyomtattak, helyette inkább mindenkinek kettő 5 lejes papírt adtak. Nuksóráig jól lehetett haladni a mellékúton is, itt viszont a fél útpálya fel volt szedve. A Nuksóra patak völgyében kapaszkodtunk felfelé, átmentünk a hídon, majd újabb fotószünetre álltunk meg még mielőtt elfogyott volna az aszfaltos út.

Retyezát a Nuksóra völgyéből

A makadám út sokkal rosszabbnak tűnt mint három éve, egyszer-kétszer még a kocsi alja is leért, de szerencsére magyar idő szerint három órakor beálltunk a parkolóba. 5 lej/éj még mindig a parkolási díj, azaz  ezt nem emelték fel. Pisi, kaki, öltözés, pakolás és vízvételezés után felvettük nehéz zsákjainkat és elindultunk felfelé az esti célpontunk az Encián menedékházhoz. Carnic telep komplexuma is fejlődött az elmúlt években, a Lolája panziónál már mászófal is várja az aktív turistákat. A pár házból álló hgyi települést elhagyva egy dózerúton léptünk be a nemzeti park területére.

Kardos madársisak (Cephalanthera longifolia)

Az első említésre méltó virágba egy kardos madársisakba már az út elején belebotlottam. Nemsokára a Lolája.vízesés leágazásához értünk, 5 perc séta innen a zuhatag. Az út végső szakasza fából épitett pallókon vezet a kilátóhoz. Pár kép után visszatértünk a kék jelzésre majd jó sokáig a Pietrele bal partján sétáltunk tovább.

Lolája-vízesés

A tavaszi hóolvadás miatt rengeteg víz zubogott lefelé a patakmederben. Érdekes látvány volt a zuzmók által pirosra festett kövek között és a zöld fenyves alatti sebes vízfolyás.

Pietrele-patak

Kis pihenőt tartottunk egy parkoló szerűségnél, eddig tudnak feljönni a hegyi mentők terepjárói. Amíg a többiek én lementem a patak partjára pár képet készíteni, majd egy szer csak a kövek között a fűben megbújva egy keresztes viperával hozott össze a sors.

Keresztes vipera (Vipera berus)

Nem volt túl nagy az állat, de azért csak óvatosan pár méterről lefotóztam és gyorsan odébbálltam. Mire a többiekkel visszajöttem már el is tűnt, nem leltük nyomát. Előbb keletről a Gales vize ömlött a patakunkba, majd a Stanisoara betorkolásánál a kék jelzés kanyargott tovább a dózerúton, de mi egy kis fahídon átkelve mindkét patakon  a kék háromszöget követtük tovább.

Átkelés a Stanisoara és a Pietrele felett

Ez az ösvény egy rövidítés az Encián felé, így nem kell bemennünk a Pietrele menedékházhoz, hanem egyenesen haladhattunk felfelé. Az erdőbe beérve az első harangrojtokra is ráakadtam, majd a sárga gólyahír itt-ott beterítette a Pietrele partját.

Kárpáti harangrojt (Soldanella carpatica)

Mocsári Gólyahír (Caltha palustris)

Mikor felkapaszkodott az út a völgy aljából egy csodaszép mese erdőbe értünk be. A fenyőerdő alját zöld mohaszőnyeg takarja be, nem mindennapi látvány volt, kedvem lett volna levenni a táskámat és leheveredni a pihe-puha mohára.

Mese erdő

Aztán újra visszakanyarodtunk, hogy egy nagyobb vízesésnél már sokadik fotószünetet tartsuk. Míg a többiek lehúztak pár korty pálinkát én pár hosszabb záridős fényképpel próbálkoztam.

Kisebb vízesés a Pietrelén

A sárga háromszög jelzésnél kissé meglepődtem, mert hogy azt olvastam a neten, hogy ezt az utat be akarják szüntetni, ennek ellenére egy szinte a napokban épitett híd ível át a Rossz-völgy felé a patak felett.

Híd a Rossz-völgy felé

Rövid séta után meg lett a piros kereszt leágazása is, egy hatalmas steinman is jelzi, nehogy elvétse valaki.. Innen már pár perc alatt felértünk az Enciánhoz. A felső priccsen kaptunk helyett, rajtunk kívül egy magányos román srác volt csak, így kényelmesen elfértünk a harminc egynéhány főre tervezett szobában. A gondnok még be is fűtött, ezt éjjel egy kicsit bántuk is, mert olyan meleg volt bent, hogy alig tudtunk megmaradni. A vacsora és a sörözés után nehezen aludtam el, de nem ezek zavartak inkább, hanem a szinkron horkolás hol jobb, hol bal oldalról zendített rá valaki.