Janka sallangvirág nyomán a Villányi-hegységben

  Pár hete egyik vasárnap reggel korán, még sötétben indultam ismét délre a Villányi-hegységbe. Nyílt a Janka vagy régi nevén bíbor sallangvirág, ez volt a fő cél, de ha már arra jártam két kilátóra is felmentem. Még sötétben értem ki a Túrony és Harkány közötti Tenkes csárdához. Itt leraktam az autót és a hegység gerincén a kék jelzésen elindultam nyugatnak. A felhagyott mészkőbányák után futottam fel a Kopasz-hegy tetejére, ahol 2008 óta egy szép kis kilátó várja az arra tévedőket!
Mecsek vonulata a Villányi-hegységből
Tenkes és a Szársomlyó
Nagy-hegyi kilátó
A kilátóból a Mecsek teljes vonulata jól látszódott, egészen a nyugati Jakab-hegytől a keleti Zengőig. De keletre a Tenkes és mögötte a Harsányi-hegy vagy mai nevén a Szársomlyó is előbukkant.
Janka sallangvirág ((Himantoglossum jankae)
Janka sallangvirág ((Himantoglossum jankae)
Kicsit közelebbről
és távolabbról
A kilátó után nemsokára a sallangvirágok is meg lettek, több helyen előfordul a hegységben, ezért nem volt nehéz dolgom megtalálni őket. A Mecsekben is újra megtalálták, de azt hogy hol azt még egyenlőre nem tudom, de remélem a következő évben már én is rábukkanok.
Ormánság, háttérben a Papukkal
Aratás előtt
Visszamentem a Tenkes csárdához, majd átautóztam Villányba a Templom-hegyre. Felmentem a kilátóba, majd leereszkedtem a már felhagyott és egyben védett Templom-hegyi kőbányába. Őslénytani értékei miatt nyilvánítottak védetté még 1969-ben. Jura kori ammoniteszek és pliocén-pleisztocén gerincesmaradványok is megtalálhatóak a rétegekben. Egy tanösvény is segíti az erre járókat, csak előre fel kell készülni és az internetről letölteni a táblák ismertető anyagát. Duna-Dráva Nemzeti Park honlapján érhető el az Ammonitesz tanösvény leírása.
Templom-hegyi kilátó, Villány
Templom-hegyi kőfejtő és a Harsányi-hegy
Ammonitesz a Templom-hegyi kőfejtőben

Megjegyzések

Booking.com