Ez egy fénykép nélküli bejegyzés lesz, csak gondoltam írok pár sort a tegnap hajnali-reggeli futásról! Egy héten belül másodszor futottam fel duplán a Tubesre. Múlt hét vasárnap után most szombaton mentem futni. Ezúttal nem egyedül, illetve csak félig nem egyedül. Két futótársammal megbeszéltem a hetes indulást, majd kitaláltam, hogy mi lenne, ha én egy kicsit korábban indulnák és összefutnánk valahol. Pénteken el is döntöttem, hogy fel megyek a Tubesre, majd a Dömörkapunál találkozunk és onnan ismét felfutok a csúcsra velük.
Szombat hajnalban fél hatkor csörög a telefonom, álmosan kikecmergek az ágyból, pár korty víz, majd elvégzem a dolgaim, felöltözöm, a lépcsőházban bebújok az immár 1000 kilométer feletti Hokámba és negyed hétkor már az utcán indulok felfelé a hegyre. Amíg a Szőlő utcán cammogok felfelé addig nem kapcsolom be a fejlámpámat, ám mikor a Hotel Kikelet mögé beérek az erdőbe, már korom sötét fogad, így muszáj felcsapnom a lámpát! A Kardos úti kulcsosháznál még nyoma sincs, hogy innen hamarosan elindulnak a mecseki mikulások. De nem is időzök sokat itt, megyek tovább fel a Roboz Imre pihenőig, majd innen a piroson az oly sokat futott mandulás felé kanyarodok. A tornapálya feladatait sorban hagyom magam mögött, mígnem összeér a lapisi műút és a turistaút. Itt átmegyek az aszfalton és a bányász útra térek át. A piros háromszögön, ahogy haladok felfelé, egyre sűrűbb ködbe érek, amire a tubesi nyiladékhoz érek már alig látok valamit! A keveset járt piros kereszten bukdácsolok, néha át is váltok sétába, annyira rossz az út és annyira nem látok semmit. Aztán a Rotary-t elhagyva már jobb a helyzet, újra kocogok és pár perc múlva meg is érkezek a János-kilátó alá. Hét lesz három perc múlva, de a ködtől olyan mintha még nem jött volna fel a Nap. Pedig ilyenkor odalent a városban már világos van! Szelfizek egyet, majd elindulok lefelé, mert a többiek most indulnak fel a Dömörkapuhoz. a sárgán, a gerincen kicsi lefelé, majd kicsi felfelé után a Kis-Tubesi kilátónál találom magam. Itt már világos van, de a köd miatt csak pár tíz méter a kilátás. A Tv-torony alatt futok lefelé, de a toronyból semmit sem látok. A sípályából sem látszik semmi, majd mikor a köves-sziklás kanyart elhagyom szinte varázsütésre elszáll a köd és lehet látni! Hét húszat beszéltünk meg, de négy percet kések. Viszont a Dömörkapunál sehol senki, csupán egy lány vár a buszra a megállóban. Várok pár percet, majd a Vidámpark lebombázott falai mellett feltűnnek a Gáborok! Megfordulok és elindulunk felfelé! A már bejárt sárgán fel a Misinára. A futás közbeni témák jönnek sorba (futócipők, autók, versenyek, teljesítménytúrák...), végigbeszéljük a bő egy órát amíg megyünk. Jó tempóban, szerintem hat körüliben csúcsról-csúcsra futunk, mígnem újra felérünk a Tubesre. Ezúttal a kilátóba nem megyünk fel, miért is mennénk semmit nem lehet látni! A piros háromszögön leszerpentinezünk a Lapisra, majd megbeszéljük, hogy mennyünk még le a Remete-rétre és onnan forduljunk hazafelé. Én sietek, mert fél tízre be kell érjek dolgozni, ők ráérnek, szabad a napjuk! Lapisról toronyiránt a Sós-hegy melletti csapáson nyolcra kiérünk a tisztásra. A piroson már a Mandulásba érve jön szembe velünk egy pontőr, majd nem sokkal utána a teljesítménytúrázók sora. Egy egész osztály, majd mikulás ruhába és főleg mikulássapkába öltözött kedves, jókedvű túratársak. A Kardos úti leágazásnál elköszönök a futótársaktól, ők még mennek tovább Dömörkapu felé én elindulok lefelé! Fél kilenc után pár perccel érek haza, kb. húsz kilométer lett a vége! A lábam jól bírta, még most sem érzek elviselhetetlen fájdalmakat, remélem ez már a gyógyulás jele!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése