Esti futás és egy kis Hoka beszámoló

  Továbbra is gyűjtögetem a kilométereket, hogy meg legyen az év végére kitűzött célom. Most este is mentünk a srácokkal egy kórházkört, de utána még nem haza indultam, hanem kolbászoltam egyet a városban. 
Esti futás
Kimentem egészen a Zsolnay-negyedig, majd fel a Ledinán át egészen a Dunántúli Naplóig, onnan Engel János és a Hársfa utcán keresztül az Aranycipó pékségnél kanyarodtam fel a Kispiricsizma utcába. Azon végig mentem a Wass Albertig, hogy aztán a Havihegyi út érintésével érjek fel a Havi-hegyre. A templomnál megnéztem és még mindig csak 17 km-nél jártam, ezért a még a tettye utcán lementem a belvárosba. Átfutottam a várfalon és a Papnövelde, Káptalan utcán át értem a Székesegyházhoz. Barbakánnál sem fordultam még fel a hegynek, hanem a Xavér-tér felé mentem és csak ott a Török-kút felé futottam fel az MTA székház érintésével az Angster útra. Onnan pedig már egyenesen a Pálosok felé hazafutottam. Majdnem meg lett a 23 km és ezzel a héten már közel vagyok a 34-hez. 
  A fenti képen is látszik, hogy már csak 5,6 km kell és meg lesz a 3000 km az első generációs Hoka Rapa nui-ban. Év elején részletesebben írtam a cipőről, akkor 1400 km volt benne, azóta eltelt közel 10 hónap. Április vége óta meg van a második Hoka cipőm, abban is van már majdnem 1800 km. Felváltva használom mindkettőt. A régit minden szerda este a városi futások alkalmával, illetve nyáron száraz időben még terepre is mentem vele. Az újat csak terepen, abban voltam a Mecsek50-en, a Kinizsin vagy épp a Vérkörön, hogy csak a hosszabbakat említsem. A régi talpa szinte tükörsima, sőt több helyen már a sárga (Gáborék szerint purhab) rész is kilátszik. Az új vibram talp jobban bírja, de azért az is pont mire nagyon kellene (télre) addigra fog elfogyni. A csillapítás, az újnál tökéletes, a réginél főleg lefeléken a saroknál már nem az igazi, de összességében még mindig jónak mondható!
1. Hoka Rapa nui talpa 3000 km vegyes (aszfalt, terep) használat után
2. Hoka Rapa nui talpa 1800 km terepen való használat után
A felsőrésznél a régi jobbosát ragasztani kellett, az annyira jól sikerült, hogy még most is tart, viszont a balos is levált, azt még nem javíttattam meg, de hamarosan azt is meg kell. A lábujjaknál a textil főleg kívül kikopott, de semmilyen hátrányt nem veszek észre emiatt. Az újnál a ragasztás tökéletes, viszont oldalt ez is elkezdett elfesleni, de messze nem annyira mint a régi. 
1. Hoka Rapa nui felsőrésze
2. Hoka Rapa nui felsőrésze
A régi gyorsfűzője még egyben van, de már lelazul, az újnak meg a vérkörön lejött a fűző külső köpenye a belső magról. Ezért az is mindig lazul, valószínű itt nem úszom meg a hagyományos cipőfűzőre váltást. 
  Összességében még mindig meg vagyok mindkét cipővel elégedve! A következő is Hoka lesz! Talán a Speedgoat, de arra még forráshiány miatt várni kell! 

Megjegyzések

Booking.com