Tavaly is összegeztem az évemet, megpróbálom idén is összefoglalni a főbb állomásait és kedves történéseit. Ha az előző évi tartalmas volt, akkor ez most hatványozottan igaz. Futások, túrák, utazások és virágok terén is jó évet zártam. Bár mindig többet akar az ember, de talán jobb a fokozatosság elvét betartani és nem elhamarkodni a dolgokat.
2015
A tavalyi év második fele jól megalapozta futás terén az ideit. Egy hónap kivételével, mind a 12 hónapban 200 km felett futottam.
Össztáv: 3004 km, hozzávetőlegesen egy Pécs-Gibraltár táv
Összes idő: 386 óra 30 perc, 16 nap 2 óra és 30 perc
Elégetett kalóriák: 253200 kCal, körülbelül 511 Big Mac-et égettem el idén
A futások 42 %-a hajnalban 32 %-a délelőtt, 3 %-a délután és 23 %-a este volt. A hajnali és a délelőtti kicsit csökkent az esti jócskán emelkedett az előző évi adatokhoz képest, köszönhetően a szerda esti aszfaltos futásainknak. Leginkább vasárnaponként és legkevésbé hétfőnként indultam neki futni. A tempó év elején és év végén volt a jobb, tavasztól ősz elejéig sokat lassítottak a virágok!
Egyéb statisztika
Két hosszabb távot is sikeresen teljesítettem. A Kinizsi Százast Gáborral ketten szenvedtük végig.
Kinizsi Százas
Az első 50-ig nem volt gond, de aztán a folyamatos görcsölés miatt a második 50-en már csak sétálni tudtam. Így is bőven szintidőn belül beértünk, de így visszagondolva már sok mindent máshogy csinálnék. Ugyanez igaz a Vérkörre is. Itt már a futással nem volt gond, de az előkészületekkel és gyomrommal akadtak problémáim.
Vérkör
Sok-sok hasonló futás után talán egyszer eljutok arra a szintre, hogy az ilyen távok is könnyedén mennek. De ahhoz idő kell! Ezeken kívül volt pár 40 feletti, körüli teljesítménytúra (Tenkes maraton, Mecsek 50, Mecsek éjszakai) és egy hazafutás Bonyhádról (TranszMecsek). Talán ezek voltak a főbb futások, de emellett rengeteg 10-15-20-30 km-es csapatások voltak még. Ezekről a blogon olvashattatok részletesebben.
Tubes
A Tubesen idén 85-ször voltam, egyszer sikerült négyszer felfutnom, egyszer háromszor és ötször kétszer. Hét Jakab-hegy és öt Zengő fért még bele az idei évbe. Elég jól beálltak a napok is, hétfő mindig pihenő, kedd hajnal, reggel terep, szerda este aszfalt, csütörtök pihi, péntek reggel terep, szombat pihenő vagy teljesítménytúra, vasárnap reggel terep.
Két alkalommal voltam Ausztriában. Egyik a családdal Schneeberg, Rax környékén és Bécsben. Erről még készülnek a beszámolók! A másik a Szcsecsinszk Bulldozers-el Steyr-ben. Voltunk az Almkogel-en, a Gesause Nemzeti Parkban és a Hochkar-on.
Hesshütte és a Hochtor
Október végén pedig sikerült a Helian révén egy fantasztikus túrát vezetnem a Retyezátban. Annyira jól éreztem magam, hogy jövőre több túra is meg lesz hirdetve az utazási irodánál.
Retyezát
Hamarosan látni fogjátok ezeket! Papukba sajna idén sem jutottam el! Most már nem ígérek semmit, akkor biztosan összejön!
Virágokra sem lehet panasz, jó volt az ide év is. Voltak amik elmaradtak 2014-hez képest, de sok új is került a képzeletbeli listámra.
Bodzaszagú ujjaskosbor
31 orchideafajt találtam idén, erről már írtam korábban. A bajuszvirágban nem is reménykedtem, de a pókbangót nagyon sajnálom, hogy nem találtam meg. Kornistárnics továbbra sincs, de helyette a fecsketárnics meg lett a Raxon, Schneebergen.
Fecsketárnics
A blog tavaly megközelítette az ötvenezres látogatottságot, idén minden eddig elvárásomat túlteljesítve közel kerültem a százezres oldalletöltéshez. Ami azt jelenti, hogy egy év alatt több mint ötvenezren kattintottak a onedoor-ra. Ebben azért sok munka volt, míg tavaly 88 bejegyzés született, addig idén 200 felett van az írások száma. Még év elején elhatároztam, hogy minden futásról írok, ezért alakult így a bejegyzések száma. 2016-tól visszaveszek a lendületből, mert egy szerda esti kocogást teljesen fölösleges felraknom. Viszont ha érdekes helyen járok, különleges növényeket találok azok természetesen továbbra is felkerülnek a blogra.
Most is mint tavaly, nem szeretnék nagy jóslatokba, ígérgetésekbe bocsátkozni, de sok-sok tervem, úti célom van, amit meg szeretnék valósítani és ha ezek sikerülnek ígérem mindent meg fogok mutatni, le fogok írni!
Köszönöm egész éves figyelmeteket és Mindenkinek sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése