Reggel a Tubesen

  A héten négyszer voltam futni és mind a négyszer voltam fent a Tubesen. Ma hajnalban is! 5:50-kor indultam, hogy már napkelte előtt fent legyek a kilátóban. A város felett sűrű köd volt, de bíztam benne, hogy odafent tiszta az idő. Dömörkapu előtt egy rókát ugrasztottam ki a bokorból, távolról világított a két szeme. Mikor közel értem hozzá iszkiri elszelelt. A Misina és a Kis-Tubes közötti parkolóban már két autó is volt, ezért sejtettem, hogy már megelőztek. Gyanúm beigazolódott két fotós már várta a napfelkeltét. Beálltam én is melléjük a kis babzsákommal! :)
Pirkadat

Dunyha alatt alszik a város
Tenkes
Szársomlyó
A város szinte teljesen betakarták a felhők, távolban a Villányi-hegység két bástyájának a Tenkesnek és a Szársomlyónak is csak a teteje magasodott az összefüggő ködréteg fölé. Nem időztem itt sokáig, mert még fentebb szerettem volna jutni. Pár perc alatt átértem a Tubesre, itt már senki sem volt. Enyém volt az egész kilátó!
Tv-torony
Papuk
Hamarosan feljön a Nap
Már majdnem az első szinten voltam, amikor a város felett egy hullócsillag húzott el. Láttam már máskor is, de most így világosban először. Nagyon nagy élmény volt, már ezért érdemes volt ilyen korán kikelni az ágyból. Hűvös volt a reggel, de csak itt fent éreztem igazán, hogy milyen hideg van. A szél miatt pillanatok alatt átfagytam. Fotóztam, fotóztam és vártam, hogy keleten feltűnjön a napkorong, de végül már annyira ledermedtek az ujjaim, hogy lejöttem és nem vártam meg.
Rotary körsétányról a Zengő és a Kelet-Mecsek
Terveim között szerepelt, hogy megyek egy Rotary-kört, majd leszaladok a Remete-rétre és onnan a Manduláson át haza. Ezért el is indultam a körsétányon. Közben azért párszor megálltam, hol a napsütötte erdő, hol egy illatos hunyor miatt. Még egy őz miatt is megálltam, de mire elővettem a fényképezőgépemet az ugráló fehér popsija is eltűnt a látómezőmből.
Illatos hunyor (Helleborus odorus)
Az illatos hunyor után szoktak megjelenni a szártalan kankalinok, tavaly már decemberben voltak. Most egyenlőre még csak a levelei bújtak ki a földből. De ha ilyen enyhe marad az idő, akkor még simán lehetnek virágzók is karácsony előtt.
Nyiladozó tavaszi virágok
A Rotary déli oldaláról nagyon jól néztek ki a felhők, de betakartak a fák, gondolkoztam mit csináljak, végül abban egyeztem ki magammal, hogy ráér a Remete-rét, inkább még egyszer felmegyek a Kis-Tubesre. Ki kell használni a tálcán kínált lehetőségeket.
Kis-Tubes alatt
Az egyik fotós pont ekkor pakolta össze a felszereléseit, a másik még kitartó volt, mobillal és fényképezőgéppel is dolgozott. A nap már magasan a felhők felett járt és nagyon szépen megsütötte a várost beborító felhőket.
Kis-Tubesi reggel
Pécs nyugati városrész!?
Jakab-hegy
Napkelte után
A telefonomra pillantottam és szomorkodva indultam el hazafelé. A parkolónál már több autó pihent, miközben ezekre figyeltem egy óvatlan pillanatban a jobb bokám hirtelen kibicsaklott. Az egyensúlyomat meg tudtam tartani, de a fájdalom miatt meg kellett szakítanom a futást. Felsétáltam a lépcsőn, át a műúton, majd egy-két perc után már jobban voltam és próbáltam újra terhelni. Nem dagadt be és óvatosan tovább tudtam futni.
Sípálya
Hajnalban a sípálya alja még ködben volt, most már lentebb húzódott. Dömörkapu felé közeledve gondolkoztam, merre menjek tovább, hogy meg legyen a mai  napi adag. Végül a Flóra-pihenőt választottam. És milyen jól tettem. Olyan volt itt a köd mintha egy nagy tenger lett volna még hullámzott is. A Bertalan-szikláról letekintve szinte a partjától pár méter távolságnyira lehettem. Régebben nem volt itt pad, de most találtam egyet és azt kell mondjam nem is rakhatták volna jobb helyre!
Flórai ködtenger
Kelet-Mecsek
Flóra-pihenő sétánya
A Vándorsport felé hamarosan bele ereszkedtem a ködbe és onnantól már ki sem engedett a szorításából. A Francia-emlékmű, a Kardos-úti kulcsosház és a Mecsek-kapu is szürkén, borongósan fogadott.
Felhőkben
Vasárnap többet szoktam menni, de most erre volt időm, de azt kell mondjam sose legyen rosszabb futásom mint a mai. A bokám még nem az igazi, de most két nap pihenő következik, remélem keddre már jó lesz!

Megjegyzések

Booking.com