Télköszöntő Helian túra

    Szombat este hatkor találkoztunk a Tettye-téren. Az előzetes regisztrációk után már látszott, hogy sokan leszünk, ezért Gábor kérte, hogy jöjjek én is segédkezni. Végül Dorkával kiegészülve hárman kísértünk körülbelül 80-90 kirándulót. Gábor ment elől és ő ismertette a jelenlévőkkel a látnivalókat, érdekességeket, Dorka középen én pedig zártam a sort. Walkie talkieval kommunikáltunk egymás között. Megkaptam most is a gopro-t, majd hamarosan meglátjuk, most milyenek lettek a felvételek. Bár a nagy köd és a sötétség miatt most olyan jó felvételekre nem számítok mint legutóbb a Retyezátban. 
Csoportkép a Tettyén (Fotó: Benovics Gábor)

Hat óra után pár perccel egy közös kép után a Tettye-téri romoktól indult el a csapat. 122 lépcső után a Balázs pihenő volt az első megállónk. 
Tettye
Innen még a köd alatt látszottak a tér fényei, de később bementünk az erdőbe és az orrunkig alig láttunk. A zöld négyzet jelzést követve az Ilonka pihenő érintése után a Francia emlékmű következett. Sajnos it már semmi sem látszott a városból. A Kikelet szálló és a Da Vinci klinika megkerülése után a Kardos úti kulcsosháznál indultunk meg csak igazán felfelé. A Kardos úton értük el a Roboz Imre pihenőt. Itt már kezdett a vége leszakadni, de folyamatosan kapcsolatban voltam a Gáborékkal. Az állatkert mellett sétáltunk fel a Szigriszt-keresztnél hárman úgy döntöttek nekik elég volt. Elkértem a telefonszámukat és a műúton elindultak vissza a városba. 
Árnyak
A Tv-toronyhoz már csak akkor értünk fel, amikor a Gábor végzett az előadással és megindult a tömeg a forralt borhoz, forró teához. A parkolóban fáklyák jelezték az forró italosztás helyét. Kiválasztotta mindenki a kedvére való itókát. 
Teázás, borozás a Mecsekben (Fotó: Benovics Gábor)
Innen már csak egy kevés szintemelkedés várt ránk a Kis-Tubesi kilátóba. Sajnos itt sem volt szerencsénk, a pár méter volt csak a látótávolság. Nem is húztuk az időt, hanem megindultunk vissza a parkolóba. A maradék bor és tea elfogyasztása után a piros háromszög jelzésű turistaúton értünk le a Mandulásba. Itt jó sokan elindultak lefelé a parkolónak, ezért mi akik a végén voltunk beértük a közepét, akik elmentek rossz irányba. Végül mindenki meg lett és a piros sávon a játszótéren át már a helyes irányba sétáltunk. Közben megcsörrent a telefonom, szerencsésen leértek a városba a visszafordult túrázók. A Kardos úton ezúttal a kulcsosháztól tovább a Mecsek-kapuig meneteltünk. A tea és a bor itt már sokakat rövid megállásra kényszerített. A Pálosoknál balra fordultunk és a Magaslati úton sétálva értünk vissza a Tettye-térre. Csupán három és fél óra volt a kirándulás. Jó hangulatban gyorsan eltelt az idő. Előreláthatólag tavasszal is lesz hasonló túra, akkor világosban. Remélem arra is ilyen sokan eljönnek velünk a Mecsekbe.

Megjegyzések

Booking.com