Hétfőn napközben szerveződött a kedd hajnali fejlámpás futás. Ötkor végül négyen indultunk a hét fő helyett! Pont az én hosszúra jelentkező társam mondta le a futást. A szokásos után futottunk fel a Tubesre, majd le a Lapisra. Itt Cili levált, később a többiek is. A Remete-réthez már egyedül érkeztem. Koromsötétben átmentem az úton és a kéktúra útvonalán elindultam a Jakab-hegynek. Végig-végig a fejlámpám fénye mellett emelkedtem a Vörös-hegyre, majd onnan le a Patacsi.mezőhöz, hogy onnan ismét csak felfelé caplassak. A Fenyves-forrás felett, de még a Kelta földvár előtt, egy hatalmas nagy fakitermelésnél egy pillanatra hátrafordulva ez a látvány fogadott. Természetesen kerestem egy állványt helyettesítő faágat és nekiálltam fotózgatni.
Visszatekintés |
Innen már pillanatok alatt a Pálos kolostor romjainál, majd a Zsongor-kőnél találtam magam. Hétre értem ide, bíztam a fényekben, de sajnos nem csak alattam, hanem felettem is felhők borították az eget. A napkelte is elmaradt.
Hajnalban a Zsongor-kőnél |
Pár percig vártam hátha jobbak lesznek a fények, de mivel nem változott semmi és az idő meg szaladt, ezért inkább elindultam visszafelé. A fejlámpámat már lekapcsoltam, ugyan még félhomály volt az erdőben, de annyit láttam amennyi kellett a haladásomhoz.
Pálos kolostor romoknál |
Már idefelé is figyeltem az új kéktúra táblákat, de most a Pálosokhoz érve már le is fotóztam azt. Sajnos ugyanazt kell mondjam, amit már sokszor. Jó a tábla, de mégsem. Talán javítanak majd rajta!
Misina-Tubes gerinc |
AZ irtásra, ahonnan az első képet készítettem visszatérve már világosság fogadott. Hajnalban mikor indultunk úgy tűnt mintha már a múlté lenne a köd, de a Zsongor-kőnél és most innen nézve is láttam, hogy maradt még bőven. A piros sáv keresztezésénél a Fenyves-forrás mellett volt a következő iránymutató tábla.
Fenyves-forrásnál |
A Patacsi mezőnél pedig kettő is van. Bár szerintem nem jó helyre rakták! Az alsó kép jobb szélén látszik egy nagy kéktúra tájékoztató és a két útbaigazító pedig, attól elég mesze. Ha valaki nem figyel simán elmegy mellettük, úgy hogy észre sem veszi őket. Pecsételni ugyanis a blokkházhoz kell menni, ezek meg pont kiesnek a kék túra ösvényétől a kék kereszten találhatóak.
Patacsi-mezőn |
Megkezdtem az emelkedést a Vörös-hegyre, majd gyorsan abba is hagytam. Illatos hunyorból rengeteg van, de azért egynél annál is megálltam, de odébb egy szép szártalan kankalin miatt már hosszabban elidőztem.
Illatos hunyor (Helleborus odorus) |
Szártalan kankalin (Primula vulgaris) |
Remete-rétig már nem sokszor álltam, meg, elhatároztam, hogy ha nyolc előtt oda érek, akkor még felmegyek a Tubesre, ha nem akkor a Mandulás felé iszkolok haza. 7:57 volt mikor a rétre érte, így mehettem újra felfelé.
Következő projekt?! |
Még az abaligeti út előtt ismét kéktúra tábla fogadott. Már jó ideje foglalkoztat a túra, de lehet most végre elhatározásra jutok! Majd meglátjuk mit hozz a jövő! Nem akarok egyenlőre semmit elkiabálni. A Remete-réttől ismerek egy meredek, de rövidebb utat a Lapisig. Ebben sok volt a gyaloglás és kevés a futás, de legalább gyorsan odaértem. A Lapistól már ismét futottam a piros háromszögön fel a János-kilátóba. 8:14-re fel is értem, 17 perc volt lentről a Remete-réttől.
Kelet-Mecsek |
Felhők jöttek-mentek, a városból szinte csak az Erdész utca látszott ki. Abaliget, Orfű és Komló is a köd alatt pihent. A Kis-Tubesnél is hasonló látvány fogadott. gy srác timelapse videót készített, én is próbálkoztam innen tavaly, idén inkább a futásról szólnak a napjaim és kevesebb időt fordítottam fényképezésre. :)
Jakab-hegy |
Pár hete már írtam, hogy új táblát raktak a Kis-Tubeshez. Mellesleg rossz helyre. Most a Szigriszt-kereszt alatt is van egy ehhez hasonló. Lehet én vagyok nagyon fanyalgó, de ezek a táblák kb 30 éve még jók voltak, de a mai korban szerintem kevés információt hordoznak. Távolság, menetidő, turistajelzés ..., mint a kéktúrásakon.
Új tábla a Szigriszt-kereszt alatt |
Az állatkert melletti meténges helyemen, már találtam egy virágzó példányt. Májvirágok is vannak már, de arra most nem tudtam elmenni. Az majd egy következő túra része lesz.
Kis vagy télizöld meténg (Vinca minor) |
A piros sáv és a sárga háromszög találkozásánál is ugyanolyan tábla van mint amilyet fentebb írtam. Persze örülni kell minden fejlesztésnek, ami a környezetünkben folyik, de valahogy sokszor úgy érzem, hogy ezeket valakik egy irodában megtervezik és nem járják az erdőt, nem helyiek, nem követik a mai kor követelményeit.
Új tábla a Roboz Imre pihenő felett |
A Francia-emlékmű körül értem bele a ködbe, nem volt túl sűrű, de arra pont elég volt, hogy a Magasház már ne látszódjon.
Kilátás a Francia emlékműtől |
8:42-kor álltam meg a házunk előtt, 27,4 km lett a vége, így végre kimondhatom, hogy meg van a 3000 km idén. Erre gyúrtam már két hónapja!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése