Tavaly már egyszer nekifutottam, akkor idő hiányában visszafordultam, de most végre sikerült. Előreláthatólag idén sem fogok tudni elmenni a Mecsek évnyitó teljesítménytúrájára, ezért gondoltam most vasárnap lefutom. Szombat este még ránéztem egy track-re, rögzítettem a fejemben az útvonalat, majd vasárnap jó korán, fél ötkor keltem, hogy még időben el tudjak indulni. A fotóstáskát, most kisebb hátizsákra cseréltem, raktam bele a térkép és a fotóscuccok mellé egy kevés teát és egy banánt. Eredetileg a túra Teca mamától indul, de mivel érinti a Dömörkaput, így kézenfekvő volt nekem onnan indítani a túrát. Ötkor már rajtra készen lent voltam az utcán. 34,5 km a táv, plusz a Dömörkapu oda-vissza! 10-re ígértem, hogy haza érkezek, ezért keltem ilyen korán. Abban bíztam, hogy a szint és a neheze a futás elején lesz, akkor meg még sötét lesz és emiatt jobban tudok majd haladni. A Tettyétől felfelé megint éreztem egy kicsit a sarkamat, de most nem annyira, hogy meg kelljen állnom. Dömörkapu és Misina közt viszont egy rövid részt sétáltam. :( A gerincen megállás nélkül szaladtam végig, egyik kilátóba sem mentem fel/ki. Itt már szálingázott a hó és az utakat is vékony fehér lepel takarta.
A János-kilátó alatt állt egy autó, a gazdája pont a jeget kaparta az üvegről. Köszöntünk egymásnak, de én megállás nélkül futottam tovább le a Lapishoz. A műútnál kicsit lassítottam, féltem az elcsúszástól. A zöld háromszögről délre a zöld kör turistajelzésre fordultam, Figyelnem kellett hol is kell lekanyarodni, mert a sötétben könnyen elvéthettem volna. Tavalyról emlékeztem, hogy itt kétszer is popsira ültem, most odafigyeltem és óvatosan lépkedtem. Egy-két bedőlt fát kerülgettem, majd kiértem a Nagydeindoli útra. Aszfalton már jobban haladtam. Egyszer kicsit elkavartam, de gyorsan észrevettem és korrigáltam. Emlékeztem, hogy Istenkútnál jobbra kell forduljak. Így is tettem, innen már a zöld sávot követve értem ki az Abaligeti útra. Innen pedig pikk-pakk ott voltam Teca mama kisvendéglője előtt. Hat óra kilenc perc volt és már közelítettem a tíz kilométerhez. A jelzéssel egészen Orfűig nem kellett foglalkoznom, mert végig a zöld színt kellett keresnem a fákon. Az Éger-völgyi tó mellett elfutottam, majd át a patakon, aztán ismét emelkedő következett. Hetes tempóval kocogtam fel az Éger-tetőre, majd onnan tovább is hasonlóan kocogva közelítettem a Jakab-hegyet. Sár nem volt, minden le volt fagyva. Róka lábnyomokat követtem, rajtuk kívül senki nem járt előttem az ösvényen. A panoráma út kezdeténél fordul irányba az ösvény, na azt már nem bírtam, ott jó darabig csak sétáltam. Pálos kolostor romoknál két óra menetidőnél jártam. Fényképezőgép eddig még nem került elő a hátiputiból. Pár korty tea után fordultam északnak Orfű felé. Egy rövid szakaszon völgyben, majd egy gerincen vezet itt a zöld sáv. Valahol menet közben a fejlámpámat is lekapcsolhattam. Egy szederindába sikerült belefutnom, ami nadrágon keresztül is jól összekaristolta a combomat. Ezen kívül semmi izgalmas nem történt lefelé. Orfű elág után már nem mondhatom el ugyanezt. Mikor már láttam a település házait, egy kutya csaholva közelített felém. Gondoltam ennek fele sem tréfa. Felkaptam a kezem ügyébe eső első fadarabot és azzal tartottam távol magamtól, míg kellő távolságból ki nem tudtam kerülni. A lenti kép a tetthelytől kb 50 méterre készült.
A János-kilátó alatt állt egy autó, a gazdája pont a jeget kaparta az üvegről. Köszöntünk egymásnak, de én megállás nélkül futottam tovább le a Lapishoz. A műútnál kicsit lassítottam, féltem az elcsúszástól. A zöld háromszögről délre a zöld kör turistajelzésre fordultam, Figyelnem kellett hol is kell lekanyarodni, mert a sötétben könnyen elvéthettem volna. Tavalyról emlékeztem, hogy itt kétszer is popsira ültem, most odafigyeltem és óvatosan lépkedtem. Egy-két bedőlt fát kerülgettem, majd kiértem a Nagydeindoli útra. Aszfalton már jobban haladtam. Egyszer kicsit elkavartam, de gyorsan észrevettem és korrigáltam. Emlékeztem, hogy Istenkútnál jobbra kell forduljak. Így is tettem, innen már a zöld sávot követve értem ki az Abaligeti útra. Innen pedig pikk-pakk ott voltam Teca mama kisvendéglője előtt. Hat óra kilenc perc volt és már közelítettem a tíz kilométerhez. A jelzéssel egészen Orfűig nem kellett foglalkoznom, mert végig a zöld színt kellett keresnem a fákon. Az Éger-völgyi tó mellett elfutottam, majd át a patakon, aztán ismét emelkedő következett. Hetes tempóval kocogtam fel az Éger-tetőre, majd onnan tovább is hasonlóan kocogva közelítettem a Jakab-hegyet. Sár nem volt, minden le volt fagyva. Róka lábnyomokat követtem, rajtuk kívül senki nem járt előttem az ösvényen. A panoráma út kezdeténél fordul irányba az ösvény, na azt már nem bírtam, ott jó darabig csak sétáltam. Pálos kolostor romoknál két óra menetidőnél jártam. Fényképezőgép eddig még nem került elő a hátiputiból. Pár korty tea után fordultam északnak Orfű felé. Egy rövid szakaszon völgyben, majd egy gerincen vezet itt a zöld sáv. Valahol menet közben a fejlámpámat is lekapcsolhattam. Egy szederindába sikerült belefutnom, ami nadrágon keresztül is jól összekaristolta a combomat. Ezen kívül semmi izgalmas nem történt lefelé. Orfű elág után már nem mondhatom el ugyanezt. Mikor már láttam a település házait, egy kutya csaholva közelített felém. Gondoltam ennek fele sem tréfa. Felkaptam a kezem ügyébe eső első fadarabot és azzal tartottam távol magamtól, míg kellő távolságból ki nem tudtam kerülni. A lenti kép a tetthelytől kb 50 méterre készült.
 |
| Orfű |
A faluba beérve már megnyugodtam, a Négy fenyőfa kulcsosháznál jobbra letértem a főútról, majd pár méter után ismét jobbra kanyarodva fordultam vissza abba az irányba ahonnan jöttem. Izgultam is, hogy megint megkerget a kutya. Szerencsére távolabb kerültem és nem zavartam a köreit. A sárga kereszt jelzésen a következő állomásom a Büdös-kúti kulcsosház volt. Nem vészesen, de folyamatosan emelkedett az ösvény. Három kilométer alatt körülbelül 200 tengerszintről 400-ra értem fel mire a kulcsosházat megpillantottam.
 |
| Büdös-kúti kulcsosház |
Előkerült ismét a fotómasina, rápillantottam a telora, elővettem a bekészített banánt. Két és fél óra zötykölődéstől teljesen bebarnult. Még jó, hogy beraktam egy zacsiba. Jól esett a kaja, de utána volt egy kis holtpontom. Fel-le lifteztem, kereszteztem a sárga és a zöld sávot, de sehogyan sem akartam a piroshoz érni, ahol le kell kanyarodni a Nagy-mély-völgybe. Tetőzte a bajt, hogy bal lábam alatt beszakadt a jég és elmerültem a fagyos vízben.
 |
| Nagy-mély-völgy bejárata |
Negyed kilenckor aztán megláttam a várva várt táblát. Hosszú ereszkedés következett, egészen a Kánya-forrásig.
 |
| Kánya-forrás |
A forrásokat elhagyva a patak vize és az ösvény összeér, figyelnem kellett, nehogy megint elmerüljek. Szerencsémre itt jól tartott a jég. Itt aztán beigazolódott, amitől tartottam. A havas, jeges patak folyamatos megállásra késztetett. A haladás tekintetében is, de inkább az állandó fotószünet végett. Emiatt a hat perces kilométerekből kilenc, tízesek lettek.
 |
| Nagy-mély-völgy mésztufa gátjai |
De ami talán még ennél jobban zavart, hogy megint lövéseket hallottam a távolból. Pedig megnéztem és nincs vadászat a területen. Bő egy hónapja már voltam hasonló helyzetben. Akkor lerövidítettem az előzetes tervemet, de most nem változtattam rajta. Reméltem nem futok össze a vadászokkal. A Petnyák völgy előtt vékony kis fákon egyensúlyoztam át a jéghideg víz felett, majd a piros sáv után a zöld színű jelzés mentén értem ki az Ágnes-vízeséshez. Idén már másodszorra voltam itt, de nem lehet betelni a látványával. Órákig el lenne itt az ember, ha közben nem fagyna meg. Most a jég kicsit kevesebb volt mint elsején, viszont a havas háttér kárpótolt.
 |
| Ágnes-vízesés |
Pár perc fotószünet után öt perc kocogással már a Meleg-mányi völgy mésztufa lépcsői előtt álltam fényképezőgéppel a kezemben. Hasonló mondatot írhatnék mint a fenti vízeséshez. Fenomenális látvány! :) Csak az zavart, hogy még csak 31 kilométernél jártam és már negyed tíz volt. Tízre pedig szerettem volna hazaérni!
 |
| Meleg-mányi-vízesés |
Így most nem maradhattam sokáig, meg közben a fényképezőgép aksija mellett az én ujjaim is kezdtek jéggé dermedni. Aksiból még volt tartalék, na de az ujjamból!? Megint egy szenvedős szakasz következett, körülbelül másfél kilométeren kétszáz méter emelkedővel. Megittam az utolsó korty teámat is. Sima PET palackban volt, megfagyni ugyan nem fagyott, meg de a jéghideg folyadék nem volt kellemes a torkomnak.
 |
| Télies Mecsek |
Nagyon megörültem mikor felértem a Kereszt-kunyhóhoz, mert tudtam onnan már kevés szint van vissza. Rábay-fáig, majd Kantavárig úgy nyargaltam mint még "soha". Kantavárnál még egy utolsó fényképezéssel erőt gyűjtöttem a Lámpás-völgyi kaptatóhoz. Bár lehet ha nem állok meg és lendülettel továbbmegyek, akkor jobban jártam volna. Így aztán sajna bele is sétáltam.
 |
| Kantavár |
Egyre több turista volt már ekkor a Mecsekben. Voltak párok kettesben, futó egyedül, kutyások csapatban és nyugdíjas hölgyek nagyon nagy csapatban. Mindenki kíváncsi volt az idei első hóra! A kaptató után már nem volt semmi nehézség, próbáltam kapkodni a lábam, hogy időre hazaérjek, de sajnos negyed órát megcsúsztam. Pedig a végén bár lefelé, de 3 kilométer is 5:30 alatt volt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése